Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Hatvány Lajos és Németh László. Hatvány Lajos levelei margójára
emberi silányság, elesettség, irodalmon-kívüliség hatását keltették bennem. O csak a publikum zsenije. [...] Ez a visszás, utálkozó érzés [...] választott el a duk-duk ügy után Adytól, az embertől, kinek eszmei programja mellett híven kitartok. Ezen az eszmén keresztül még szeretem és siratom is benne a legrosszabb barátot.” Németh László, amikor 1934-ben számot vet életével, Hatvány-kritikájáról kijelenti: „én akkor úgy láttam, hogy e két ember barátságában nem Ady volt a becsapottabb.”7 8 „Levél egy Baumgarten-díjasho Hatvány Lajos Adynak — fogcsikorgatva bár — megbocsátotta a duk-duk affért. Osvát Ernővel is összekülönbözött, közös gyermekükért, a Nyugatért folyt a — párbajba torkolló — harc. Hatvány az első generáció nagyjainak — Adynak, Móricznak és még néhány társuknak — kívánta fenntartani a folyóirat hasábjait, Osvát szenvedélyes felfedező volt. (Németh László is a Nyugat 1925-ös novellapályázatának megnyerésétől számítja írói pályája kezdetét.) „De Osvát-ügy nincs — írja Hatvány Adynak —, Palermo — patkányhad-ügy nincs - ők csak személyek. És milyen személyek? Rémes.” (1911. máj. 2.) És 1914. okt. 31-én: „Hallom, hogy a jó Osvátot már nem tartják el a lelkes BOCHEREK — kilépett a Nyugat szerkesztőségéből. Nem volna emberi — ha szánnám őt. Dögöljön meg!” Ignotusról, a Nyugat alapító-főszerkesztőjéről is megy a tudósítás Adynak: „...kedves volt, megható és megvető egyben — ahogy már ő tud és szokott lenni” (1914. márc.) És most, e visszapillantás után, ugorjunk másfél évtizedet. 1929. október 28-át mutat a naptár. Ekkor lett öngyilkos Osvát Ernő, leánya ravatalánál. A virtuális főszerkesztő, Ignotus, Bécsben élt, az első nemzedék nagyjai Budapesten. Ok osztoztak Osvát örökén, a Nyugaton. Másutt már megírtuk, itt csak vázlatosan jelezzük, hogy Ignotus nevét — távollétében — Fenyő Miksa javaslatára levették a folyóiratról, melyet a továbbiakban néhány évig Móricz Zsigmond és Babits Mihály szerkesztett, a Gellért-fivérek, Oszkár és Hugó aktív közreműködésével. Az Ignotus-eset — Fenyő Miksa meghatározása — vízválasztó jellegű lett. Hatvány — talán mert a közös emigrációban eltéphetedenné vált barátsága Ignotussal — az új szerkesztők, elsősorban Babits Mihály ellen fordult. Babitsnak sohasem tudta megbocsátani a kommün bukása utáni első Nyugat-számban közölt Magyar költő kilencspátfiipenkilencben című vád- és védiratát, valamint a Tímár Virgil fiát, melynek főhőse — véli 1922-ben — „tendenciózus művészietlenséggel meg nem elevenedett automata. A rugókat, amelyeken jár, Babits a kurzus antiszemita szólamaiból vagy pedig a kurzus légkörében kifejtett »becsületes, magyar, faji érzésből« szedte.”s Osvát halála után tehát a Nyugatot Móricz és — az októbrizmust ad absurdum védő Hatvány látta így — „a kurzista Babits” szerkesztette. Summázva a hosszas viták után létrejött megállapodást: Móriczé lett a próza, Babitsé pedig a vers és a Figyelő (tanulmány és kritika). „Én a Babits hadosztályába kerültem — emlékezik Németh László —, s mint olyan író, aki alkalomadtán kézitusára is hajlandó, nagy becsben álltam...”9 A Nyugat tényleges irányítója csakhamar Móricz lett, Babitsnak azonban ott volt a Baumgarten-díj, melynek odaítéléséről 1941-ben bekövetkezett haláláig gyakorlatilag ő döntött, az alapítvány rendelkezése értelmében. 7 Ember és szerep. 48.1. 8 Hatvány Lajos: A magyar értelmiség katasztrófája. Magfar író, magyar ysirló. Jövő |Bécs,] 1922. dec. 13. 6. 1. 9 Ember és szerep. 96.1.-66-