Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Szabó Lőrinc és Juhász Gyula. Adalékok egy barátság történetéhez
ból. Villamosra ültek és ellátogattak a „budai őskertbe”, a farkasréti temetőbe, Tóth Árpád sírjához. „Gyermekes szavakkal a szomszéd halottól »kértünk kölcsön« egy-egy szál virágot, és azt tettük le Tóth Árpád sírjára.”20 Időben előre szaladva: Juhász Gyula 1929 novemberében is ellátogatott Tóth Árpád sírjához, bár ekkor minden bizonnyal más kalauza akadt. E látogatás emlékét idézi az 1930-ban írt Tóth Árpád sírjánál című költemény. Szabó Lőrinc és családja — s ezt bizonyítani fogom — Juhász Gyulával pesti kezelésének csak első hónapjaiban — 1929. június 22-ig — tartotta fenn a kapcsolatot. „A legközelebbi kirándulás fő eseménye az volt — írja Szabó Lőrinc —, hogy a beteg költő eljött ebédelni hozzánk a Németvölgyi útra.” Juhászra — mint Szabó Lőrinc várta — jótékony hatással volt a polgári otthonnal és családi élettel való ismerkedés. Ebéd előtt hármasban sétáltak Kisklárával s az ebéd is jól sikerült; Juhásznak „a palacsinta különösen ízlett” — emlékszik a látogatásra 1937-ben Szabó Lőrinc. A költő két-három látogatásról tud még, majd megjegyzi: „Az intézeti korszak utolsó szakaszáról nincs emlékem; lehet, hogy belefáradtam és elmaradtam.”21 A Szabó-Juhász kapcsolat következő dokumentuma egy Szegedről küldött fénykép. „Szabó Lőrincnek, végtelen hálával: Szeged, 1929. december 25. Juhász Gyula.”22 A képet és első levelét december 27-én postázta „Kilényi Irma, Juhász Gyula titkára”, aki így írta alá sorait. A dedikáció indítékára is fényt vet a levél: „Az Ön Pesti Naplóbeli karácsonyi költeményét — tudósít a titkár — nagy elragadtatással olvasta [Juhász Gyula] s állította, hogy ezt O inspirálta. »Lássa, valahogy ezt a verset én éreztem, s Szabó Lőrinc írta meg« — mondta másnap.” Megható olvasni az emberek közül kirekesztett - s részben önmagát kirekesztő - költő üzenetét: „Igen gyakran beszélget Önről, felejthetetlen emléke az Önnél töltött nap” — fejezi be levelét Kilényi Irma, „Juhász Gyula szíves üdvözletét tolmácsolva.”23 A levélben említett költemény a Pesti Napló 1929. december 25-i számában közölt Szabó Lőrinc-vers, A belső végtelenben. A méltán híres költemény, az 1932-es Te meg a világ- kötet legjobb darabjai közé tartozik. (A költő monográfusa, Kabdebó Lóránt Utunk a belső végtelenbe^ címmel foglalja össze Szabó Lőrinc 1927—1928 közötti műveit.) A verset Szabó Lőrinc már a kötet számára is jelentősen átdolgozta, az első közlésből idézek, melynek lapkivágatát Juhász Gyula mindhalálig megőrizte: Szellemem néha a test árjába merül le és elivódva, mint a por, mit beveszek, nézi, bent, szivacsos éjszakába kerülve, hol a hús eleven tájai rengenek, nézi kábultan és mélyebben, mint szerelmes test tudja csápjait titokba nyújtani, azt a kegyetlen és örök gépet, amelyhez parancsait az ész hiába küldözi. „Állj meg!” kiáltom, és „Ne fájj” s „Tedd ezt!” — Hiába, a vak gép odabent csak zörömböl tovább és akaratomon belül, magába zárva, külön törvény szerint él bennem egy világ. 20 Szabó Lőrinc, i. m. 260-261. 21 Uo. 22 If). Szabó Lőrinc tulajdonában. 23 MTA Ms 4682/259-58-
