Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Szabó Lőrinc és Juhász Gyula. Adalékok egy barátság történetéhez

Juhász Gyula 1928-ban csupán az Ady-ünnepség idején járt Budapesten. Május 5- én nyílt meg az Ernst-múzeumban a Magyar-Francia Társaság védnöksége alatt a párizsi Société du Droit des Auteurs rendezésében a Francia nagymesterek című kiállítás, melyen a két költő többek között Cézanne, Renoir, Bonnard, Matisse, Utrillo és Picasso remekműveiben gyönyörködhetett.15

1928 Juhász Gyula utolsó, viszonylag zavartalan esztendeje. Százötven [!] cikket és huszonnyolc verset publikált és - mint említettem - közéleti férfiúként is szerepelt. 1929 februárjában viszont a budapesti, Kékgolyó utcai Swartzer-szanatórium lakója lett, ahol Szabó Lőrinc emlékezése szerint, a két barát „különleges forró közelségbe” került.

Szabó Lőrinc éppen ebben az időben költözött új — az első saját — lakásba, a közeli Németvölgyi útra. A hely tehát, ahol Juhász Gyulát ápolták, nem esett messze otthonától. Szabó Lőrincnek saját, friss emlékei is voltak a szanatóriumról: 1928 novemberében ott ápolták feleségét, öngyilkossági kísérlete után.16 Kabdebó Lóránt szíves közléséből tudom, hogy a költő valósággal megszöktette feleségét a Siestából — felesége kapcsán későbbi emlékezéseiben így emlegette a szanatóriumot —, hogy a kibékülés és a Korzáti Erzsébettel tervezett végleges szakítás után szinte ha új életet kezdjenek. Néhány hétre csepeli barátaiknál húzták meg magukat, majd 1929 februárjában a már említett új lakásba költöztek.

Innen látogatta meg Szabó Lőrinc Juhász Gyulát, „az ismerős jogán és csak később”, mint írja emlékezéseiben.17 Juhász Gyulát régi barátai ekkoriban már mellőzték; nincs adatunk például Kosztolányi és Babits vagy neuraszténia gravisszal viaskodó József Attila látogatásairól. Ekkor jelent meg a költő betegágyánál Szabó Lőrinc. Emlékezésében bizonyára több látogatás tapasztalatát összegezi. Tavasz lehetett, április eleje vagy közepe az első látogatás idején. „Mint egy kínlódó tárgy, ült mellettem a kertes udvar egyik padján; nagy kérlelésre felkelt, és lassan, gépiesen sétálni kezdett.” A beteg barátot nehéz volt szóra bírni s ekkor Szabó Lőrinc, elkeseredésében különös terápiába kezdet. „Azonosítottam magamat a beteggel - írja —, igazat adtam minden komorságának, hogy ingereljem. — Állj bosszút a kínzódon azzal, hogy nem veszed tudomásul! Kezdd figyelni agyadban az iszonyúság férgeit, és mondd neki azt, hogy »nem fájsz, hanem érdekelsz!«” — vagyis a később Németh László által is megfogalmazott „gólyapadból laboratóriumot!” - elvét ajánlotta költőtársának. „Lelki technikát vázoltam föl, módszert rögtönöztem, felnagyítottam a magam hasonló kínjait, és magasztaltam kedvelt lelkigyakorlatomat, a buddhista önmegváltást: a fájdalom vállalását és megsemmisítését. Ijesztő dolgokat találtam ki magamról az élet gonoszságának és aljasságának példázásra, egy részüket nem is kellett kitalálni. [...] Sejtelmem sincs róla, hol futott össze a határ a valóság és hiptonizáló ihlet között.” Költőket idézett — „emlékszem, milyen sokat segített Baudelaire...”18

A háromórás beszélgetés eredményes volt: a beteg megszólalt és újabb látogatásra hívta barátját. Szabó Lőrinc ötször vagy hatszor ismételte meg ez ihletszülte sajátos „kezelést”, egyre jobban elnyervén Juhász Gyula bizalmát. Egy alkalommal — Péter László szerint május elsején19 — Juhász Gyula kisétált Szabó Lőrinc társaságában a szanatórium15 Az Emst-Múzeum kiállításai. XCVII. Bp. 1928. márc. A májusi kiállításról a katalógus hátlapján olvashatunk

16 Kabdebó Lóránt, Vékesné Korzáti Erzsébet emlékezete. Kortárs, 1980/5. sz. 782—783.; Kabdebó Lóránt — Kelevéz Ágnes, Ismeretlen Szabó Lőrinc-Aokumentumok. Ui. 1980/11.sz. 79-84.; Szabó Lőrinc naplója és levelei 1928. augusztusától október 31 -tg. Kézirat.

17 Lásd a 3. számú jegyzetet.

18 Szabó Lőrinc: Találkozások Juhász Gyulával. 259.

19 L. a 4. sz. jegyzetet.-57-