Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Szabó Lőrinc és Juhász Gyula. Adalékok egy barátság történetéhez
bó Lőrinc is látható a jubiláns, Babits, Kosztolányi, az ifjú József Attila, Móra Ferenc, Szalay József és mások társaságában. A Szabó Lőrinc riportját közlő lapszámban olvashatjuk Juhász Gyula Önarckép, 1923 című szonettjét, melyet minden bizonnyal a fiatal tudósító kért el Az Est számára. (Kéziratát Mikes Lajos, Szabó Lőrinc apósa őrizte meg.) E versben Juhász Gyula szinte a szegedi munkásokat üdvözlő beszédét ismétli meg, a költészet eszközeivel. „Amikor a magyar munkásságot mindenki cserbenhagyta és amikor engem is mindenki cserbenhagyni látszott, akkor találkoztunk mi először. Ez a barátság tehát a szenvedések füzében edződött meg s éppen ezért örökkévaló” — olvassuk Szabó Lőrinc tudósításában. A versben pedig visz- szapillant a közelmúlt megpróbáltatásaira — „Véres szüret volt és a vad vadászok / Még mindig egymást lesik, keresik” —, majd a reménykedés hangján tekint a jövőbe: „...várom, amíg megvirrad megint”. Szabó Lőrinc Az Est riportereként 1924 októberében is megfordult Szegeden. Juhász Gyulával ugyan most nem találkozott, de cikkében többször is hivatkozik rá. Különösen érdekes, ahogy Juhász irodalomszervező törekvéseiről tudósít: juhász körül egész lelkes fiatal gárda alakult ki: József Attila mellett, aki most a szegedi egyetem hallgatója, Hontot, Aknait, Bercelli Anselm Károlyt és Szabadjait hallottam különösebben emlegetni” — vagyis az 1922-es Lírai antológia szerzőit.6 Juhász Gyula első megnyüatkozása Szabó Lőrincről — s ez ma furcsának tűnhet — elutasító. Szabolcsi Miklós 1961-ben Szegeden előadott tanulmányában — Juhász Gyulaproblémák — elsőként figyelt fel a költő akkoriban keveset emlegetett Vojtina új ars poétikája a fiatal költőkhöz című versére.7 A vers egyes részleteit Erdélyi József, József Attila és legszembetűnőbben Szabó Lőrinc lírai törekvéseit bírálják. Idézem: „...nem lehet, mit most sokan kívánnak, A kultúrát a porba dönteni. Vajúdik és szül még e szörnyű század, De nem halódik, ami isteni. [...] Minek kultúra? Úgyis kannibálok Vagyunk, legyünk hát: ez önismeret! Arany gazdája verte így vetését, Én már, lehet, konzervatív vagyok, De megtartom, mit bízván és remélvén Reánk testáltak bölcsek és nagyok!” Az „Úgyis kannibálok vagyunk”: félreértheteden utalás a Kalibán!-tz, de akár a Föld, erdő, isten Babitsosai perelő költeményeire is. Kabdebó Lóránt szerint e vers a Babits—Szabó Lőrinc-vitának, a két költő évekig tartó eltávolodásának és a kirobbant nemzedéki harcnak egyik dokumentuma s egyúttal szegedi visszhangja.8 Juhász Gyula töredenül megőrizte Babits iránü szeretetét, így a vers költő barátja iránti gesztusként is felfogható. A „Szabó Lőrinc-ellenesség” nem tartott sokáig, hisz 1926 őszén Juhász Gyula egy tréfás 6 Az Est, 1924. okt. 19. 7 JGyE 591.1. 8 Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc lázadó évtizede. Bp., 1970. 190-191.1.-55-
