Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Jászi mint „óramutató”. Jászi Oszkár publicisztikája. Válogatás

Jászi tehát „a dicsőséges orosz forradalom”-tói eljutott „a bolsevizmus Charybdisé”-ig. Nem előzmények nélkül. Szabó Ervin ravatalánál 1918. október 2-án mondott búcsúbeszédében még pozitívan értékelte, hogy barátja „Az Árva megyei kis házból kilépve, nyílegyenesen haladt a moszkvai szovjetakadémiáig.” Szabó Ervint „a vérző Oroszország borzalmas, de fenséges lelke” jobban megértette, mint hazája. „Hisz a Szabó Ervin lénye az orosz propagandisták és forradalmárok vérrokona volt — hangzik a nem túl szerencsés formula —, minden marxizmusa dacára is... ” (Egyetlen kiemelésem — T. J.)

Itt az ideje, hogy tanulmányom címének magyarázatát adjam, mert a könyv — terjedelmileg már legalább a felét kitevő — többi írásáról már nem lesz sok mondanivalóm. Kossuth írta Széchenyiről, hogy ő — a reformkorban — korának óramutatója volt. Úgy látom, Jászi Oszkárnak, a „második reformnemzedék” kiemelkedő képviselőjének hasonló szerep jutott századunk első évtizedeiben. Az ő „órája” azonban 1918 októberében megállt. Polgári demokratikus forradalmunk jelentős alakjai közül — Károlyi után mindjárt ő következett! - senki se volt annyira hűséges a polgári radikalizmushoz, illetve annak az emigránsok által októbrizmusnak nevezett változatához és magához az emigrációhoz. A polgári demokratikus forradalmat követő Tanácsköztársasággal és a Szovjetunióval azonban sohasem tudott megbékülni.

Károlyi Mihályról 1920 őszén írott „lélektani kísérlet”-ében helyesen észlelte, hogy a legjelentősebb változás, melyen Október vezére keresztülment: „világnézetének végleges kialakulása. (...) Többször mondtam barátaimnak: Károlyi sajátos egyéni és világhelyzete folytán negyvenöt éves korában kapta meg a marxista szérum beoltásának azt a lázát, melyen mi húszéves korunkban mentünk -keresztül. Ez a későn jött reakció nagy fiatalságra mutat, viszont a veszélyei is nagyok és letagadhatadanok.”

Nem tartom szerencsésnek, hogy a szerkesztők éppen Az Emberből, Göndör Ferenc Budapestről Bécsbe, majd New Yorkba telepített hecclapjából vett cikkel mutatják be Jászi és Károlyi útjainak elválását. Helyesebb lett volna a Századunk 1930 novemberi számában megjelent Aloktóbnzmus és bolsevizmus (Károlyi Mihály új programja) című tanulmányát közölni, bár a Mi történjék, a% emigrációval? is helyesen tájékoztat (eltekintve attól, hogy Jászi Göndört Október hívének és „jellemileg intakt férfiú”-nak minősíd - mindkét állítás több, mint kétséges.) De lássuk végre a cikket, melynek előzménye, hogy Károlyi 1930-as amerikai felolvasó kőrútján elismerően nyilatkozott a Szovjetunióról, egykori híveit pedig áloktóbristáknak nevezte. ,Az Ember közönsége a tanúm, hogy fuggedenségemet képes voltam Károlyival szemben is megőrizni és életem legfájdalmasabb polémiáját folytami bodásaival és tévedéseivel szemben, melyekkel olyan súlyosan károsította meg a magyar nép felszabadításának az ügyét. ” Göndör rágalmaitól most is megvédi Károlyit, akinek „árulása” — Göndör szerint — olyan, mintha Kossuth Világos után az osztrák császárral és az orosz cárral szövetkezett volna. Jászi úgy véli, Károlyi nem a reakcióval, „de a túlforradalommal” szövetkezett, s így ha nem is lett áruló: „az októberi forradalom elvesztette a maga Kossuthját ...” (Én a Göndör-féle helyett egy másik analógiát ajánlok. Képzeljük el, hogy Kerenszkij, „a dicsőséges orosz forradalom” vezetője, nem marad meg mindvégig Februárnál, hanem revideálja nézeteit és a marxizmus-leninizmus hívévé szegődik. Gyakorlatilag ezt tette Károlyi, aki a személyi kultusz éveiben is képes volt megőrizni illúziók nélküli hitét - amiért Jászi, aki a második világháború alatt ismét közeledett hozzá, véglegesen szakított vele.) Károlyi is felróhatta volna Jászinak, hogy 1942-ben írt-52-