Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Jászi mint „óramutató”. Jászi Oszkár publicisztikája. Válogatás

licisztika a nemzeti tudat és akarat kiképzésének egyre fontosabb szerve, mert az egész társadalom hatékony közreműködését teszi lehetővé a társas ügyekben akkor, amikor a differenciálódás általános folyamata következtében a társadalom ügyeinek intézését egy speciális szerv: a törvényhozás látja el.” Ehhez mintegy kiegészítésül hozzáfűzi, hogy a publicisztika „a parlamentarizmus nagy hibáinak némi korrektívumát képezi.” Ez az elv jegyében fogant következő írása, a Gróf Tis^a István, a% államfilozófus (1901). E cikkben nemcsak a liberalizmust konzervatívizmusra cserélő politikus bírálata érdekes, hanem a következő gondolatmenet: „A történelemben úgyszólván mindenütt az indusztrializmus és az emberi jogok elismerése együtt jár. Nem véledenség, hanem társadalmi törvényszerűség, hogy a városok az emberi haladás előharcosai.” Nézeteiből következően akár a két világháború közötti urbánus írók ideológusa is lehetett volna Jászi Oszkár. Mesterüknek vallották, de — s ezt bizonyítani fogom — Jászi, későbbi gondolatrendszere alapján a népi írók ideológiája előfutárának is tekinthető.

Somló Bódog védelmében írott cikke — A nagyváradi esetbe% — érdekessége, hogy már 1903-ban sor kerül Jászi és Ady közvetett kapcsolatteremtésére. A nagyváradi jogakadémia tanára ugyanis előadást tartott a Társadalom tudományi Társaságban, „véledenségből valamelyik vidéki lap felfedezte és vezércikket írt róla.” A Nagyváradi Napló vezércikkét Ady Endre írta. Lavinát indított el. A maradi tanártársak Somló Bódog levélváltását követelték, de a kultuszminiszter — nem utolsósorban Jászi és elvbarátai kiállása miatt — nem avatkozott az ügybe. Ugyanitt Jászi az alap és a felépítmény kölcsönhatásának a marxizmus ismeretét bizonyító magyarázatát adja: „Minden társadalmi kör kifejleszti a tudományos, irodalmi és művészeti erőknek azt a mennyiségét és minőségét, mely társadalmi érdekeire a legkedvezőbb. Ideológiai erőtárát szükségképp éppoly hevesen védelmezi, mint a gazdaságit, az ellentétes ideológiai törekvés két éppúgy igyekszik elnyomni, mint a gazdaságiakat. Mármost ott, ahol a társadalom egy osztálya a gazdasági s így a politikai erők aránytalanul nagy részét szerezte meg, éppoly sikerrel gyűri le más osztályok ideológiai törekvéseit, mint a gazdaságiakat.”

E gondolatmenetet továbbviszi az 1905-ben írott Szocializmus és hazafisáfipyxn.. Szerinte a két fogalom között nincs ellentét, sőt „a szocializmus egyenes folytatása a nagy nemzeti küzdelmek egyenlősítő, jobbágyfelszabadító, a kultúrát felemelő törekvéseinek ...” Úgy látja, hogy a nyugati szocialista vezérek — Bebel, Jaurés, Ferri és Vandervelde — „az eredeti, tiszta nemzeti irány egyedüli képviselői az osztályérdekeket hajszoló nacionalizmussal szemben.” Ezután áttér a hazai helyzetre: „Belátom, hogy a mi nemzeti problémánk a kevert nemzetiségi viszonyok mellett oly sajátos, hogy arra pur et simple a nyugati eredményeket átvinni elhamarkodottság volna.”

Tehát már 1905-ben felbukkan a Jászi-életmű központi gondolatainak egyike, a nemzetiségi kérdés. A földkérés, a latifundiumok felosztásának ügye sem késik már sokáig. A Társadalomtudományi Társaság 1906. augusztus 7-i rendkívüli közgyűlésén tartott felszólalásában kijelenti: „mi nagyon jól érezzük, hogy a szociálpolitika nem merül ki a munkaidő és munkabér problémáiban, hanem hogy az felöleli a gazdasági és társadalmi kérdéseknek, a szekularizációnak, a latifundium felosztásának, a progresszív adónak, az állami ingyenes népoktatásnak és a szabad gondolkodásnak korszakos szociálpolitikai eszméit is.”

A program tehát adott és Jászi nem is késik a következtetés levonásával: „szükséges és fontos, hogy a radikális haladás hívei differenciálódjanak: egy radikális polgári pártra,-49-