Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Móricz Zsigmond és „holdudvara” - Móricz Zsigmond a sztánai bálon
bálok általában szombat este kezdődnek... —, Kós Károly szerint „februárius elsején”, tehát vasárnap. Olvassuk tovább Kós Károly idézett emlékezését: „A bál kitalálója én voltam, és szervezője, rendezője, vezérkari főnöke sógorom, Balázs Balázs, vagyis a »Dufla«, aki mulatós, aranyosan vidám legényember akkor, akit mindenki egyszerre megszeretett, és aki ma is nagyon-nagyon kedves jóbarátom. A bált február l-jére tűztük ki és olyan meghívót rajzoltam neki, hogy a Díszítő Művészet grafikai száma azonnal reprodukálta, s ezért a klisét, papírt, nyomást ingyen csináltatta meg, s így jótékony célunk egyik leglényegesebb kiadási tételét takaríttatta meg nekünk.” A Díszítő Művészet 1914. évi 5. száma valóban közölte a háromrét összehajtott, 34 x 17 cm-es meghívó első oldalát, a piros kendőt lobogtató, párját átölelő harisnyás székellyel és a vígságra invitáló bibliai idézetekkel. Az emlékezésből az is kiderül, hogy a meghívót Budapesten nyomták — feltehetően száz-százötven példányban. „Meghívtuk a kalotaszegi környék minden valamirevaló családját — folytatja Kós Károly — és külön meghívtam Pestről az én jó komámat, és építész-bajtársamat, Zrumeczky Dezsőt, meg Móricz Zsigát. Más „idegent” senkit. No, kapom postafordultával a komám válaszát, hogy készülnek s jönnek. Bizonyosan várhatom őket februárius elsején, a hunyadi állomáson, mert a gyorsvonattal utaznak, aki Sztánán csak fütyül, de nem áll meg. Gyönyörűségesen szép telünk volt akkor. Hetek óta tiszta, ragyogó napsütés, szikrázó, porzó hó, s talán azóta sem olyan tartós, jó számítunk. A vonat pontosan érkezett meg és a vendégeim is mosolyogva, vidáman. S én is pontosan ott voltam az állomáson, hogy magam vihessen őket haza szánkával és csörgős lovakkal Sztánára. A kicsi szánkó szalmafonásos kasába bőven tömettem a lábhoz puha, meleg szénát és amennyi pokrócunk, bundánk volt, azt is felpakoltam a vendégeknek. Mert foga volt a télnek és az állomásról tizenkét kilométerünk hazáig. A bálunk kitűnően sikerült és bizonyos, hogy sem azelőtt, sem azóta nem volt ilyen bál Kalotaszegen, még ma is emlegetik azok, akik megérték és élnek, pedig éppen huszonöt esztendő telt el azóta. Lenn a faluban az állami iskolában lámpagyújtás után nemsokára kezdődött a tánc, és reggelig tartott. Jó cigány, jó és sok étel, meg bor, s pezsgő is. Móricz Zsiga úgy forgolódott az emberek között, minta közülünk való lett volna. Mosolygott, beszélgetett, táncolt is és rengeteget jegyzett egész éjszaka. Másnap még beszánkáz- tunk a faluba — maradékra és csendes beszélgetésre, s este elutazott vissza Pestre. Hiszem, nem bánta meg, hogy eljött, mert ebből a muzsikás, vidám, szánkázó, havas téli napból született meg talán legnapsugarasabb írása, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül. ” Kós Károly, mint említettem, Móricz Zsigmond hatvanadik születésnapján emlékezett a sztánai bálra. A bál előzményeit és történetét Móricz Zsigmond először az Erdélyi Helikon Kós Károly ötvenedik születésnapjára kiadott ünnepi számában írta meg (Varjúvá- ri legenda — 1933. december). Bemutatja Zrumeczky Dezsőt, Kós Károly 1917-ben elhunyt „szegény jó komá”-ját is. Idézzük fel önvallomásos emlékezése néhány részletét: „Zrumeczky jött hozzám, hogy szombaton reggel menjek el vele Sztánára. Kós írta, hogy okveden vigyen el, minden ékesszólását szedje össze, de itthon ne hagyjanak, mert nagyon szeretnek. Meg voltam hatva, nem kellett kapacitálni. Kossal és Zrumival a Baross kávéházban találkoztam néhányszor és nagyon sajnáltam, hogy Kós elment Erdélybe. Úgy tűnt fel-210-
