Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

József Attiláról - Egy elfeledett „Szép Szó”-dokumentűmről

* SZÉP SZÓ SZÉP SZÓ címen irodalmi kritikai folyóirat indul Ignotus Pál és József Attila szerkesztésében. ellensége a barbárságnak, az erőszaknak, a hatalom imádatának és a szellem lebe­csülésének; ellensége irodalomban a konzervatív és forradalmi közhelynek egyaránt; a tetszetős jelszavakba menekülő gondolati restségnek; ellensége kritikában és tudományban a zavarosságnak, a nagyképűségnek és a kü­lönböző köntösbe öltöztetett gyávaságnak. Ellenben híve az emberi szellem minden területén az európai gondolkodás logikájának, szabadságának és nyugodt derűjének. Híve a stílus választékosságának, tisztaságának és világosságának, mert a vilá­gosság éppúgy ikertestvére a bátorságnak, mint a homály a gyávaságnak, híve a gondolkodásmódok és világnézetek harmonikus változatosságának és ellensége minden kényszerzubbonynak, Prokrustes-ágynak és egyenruhának, amelybe sokan bele akarják kényszeríteni az emberi szellemet. SZÉP SZÓ egyszerre konzervatív és forradalmár szemle. Konzervatív azokkal szemben, akik a kultúra jövőjét összetévesztik a saját pártjuk jövőjével, de forradalmár azokkal szemben, akik a kultúra jövőjét a saját kényelmükkel tévesztik össze. SZÉP SZÓ közöl verseket, novellákat és tanulmányokat; becsületes számvetéssel igyekszik összeegyeztetni azt, ami ma érdekli a közönséget, azzal, ami mindig érdekli. SZÉP SZÓ gazdag rovataiban feldolgozza a szépirodalom, tudomány és bölcselet minden magyar és nemzetközi termékét, amely vagy azért fontos, mert előreviszi a gondolatot, vagy azért, mert hátramozdítja. SZÉP SZÓ munkatársai a háború utáni magyar irodalom időálló értékei. SZÉP SZÓ olvasója mindenki, aki nem veszítette el hitét e világrész és a kultúra jövőjében. Kritika, 1980. 6. ^ 13.-174-

Next

/
Thumbnails
Contents