Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Kardos Lászlóval

tosan, hogy történt. Elég az hozzá, hogy körülbelül hat-hét baloldali kilépett a társaságból. A társaság megmaradt, és akkor, azt hiszem, Földessy Gyulát kérték meg, legyen díszelnök és Pali az ügyvezető' elnök. Otthon van nekem Földessy Gyulától egy levelem, amelyben kér, hogy menjünk vissza, és nagyon szívre hatóan magyarázza, hogy ne gondoljuk, hogy így, meg amúgy, és hogy dolgozzunk együtt. De nem mentünk többet vissza. S az Ady Társaság a Válasznak ezt a határozottabban népi, nem jobboldali, csak ilyen népies baloldali, szóval nem veszélytelen, és a földreform kérdésében határozottan progresszív irányát követte. Akkor már nem jártunk az ülésekre, távol maradtunk tőlük. De például a rendőrség is vizsgálatot indított ellenük valamilyen földreform-agitáció miatt. Nem váltak ők jobboldalikká, csak ezt a baloldaliságot nem vállalták, amibe beletartoztak volna azok, akik kiléptek. Úgyhogy akkor nagyon haragudtam Palira, nagyon haragudtam rá, hát el lehet képzelni, hogy mennyire haragudtam, de később úgy gondoltam, hogy talán ez történelmileg helyes volt, így meg lehetett tartani valameddig ezt az Ady Társaságot.

Vezér: Ezt nem írta meg?

Kardos: Pali? Tudtommal nem. Na most volt az érdekes, hogy akkor, 1938-tól kezdve már ez a baloldali társaság nem tartozott az Ady Társasághoz, akkor már olyan Válaszos, narodnyik baloldali volt, sok tekintetben helyesen, Féja, meg Kovács Imre szellemében. Ez — mondom — történelmileg szükségszerű volt, és utólag nézve talán csak az volt a hiba, hogy Pali nem mondta nekem, hogy meg kellene ezt szerveznünk. Én benne lettem volna. Neki azt kellett volna mondania, Laci, nem lenne-e okos dolog, ha most ideiglenesen különválnátok, s akkor az Ady Társaság esetleg többet tehetne? Nem mondta, pedig én megértettem volna ezt. Puccsszerűen megcsinálta, s ez olyan rosszul esett. Akkor nem beszéltünk többet. Az utcán talán köszöntünk egymásnak, ha találkoztunk, de nem beszéltünk.

Ellenben 1943-ban egy szombat délelőtt — azért tudom, hogy szombat volt, mert a zsidó gimnáziumban minden szombat délben istentiszteletet tartottak, s a tanároknak ott felügyelni kellett — egy ilyen istentiszteletről ellógtam, s bementem a főigazgatóhoz, ahol a

88