Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Haraszti Sándorral
kissé komikus is. Azt mondottuk neki, hogy két napon belül jelölje ki, hogy kik lesznek az d döntőbírói, és aztán majd mi is delegálunk ebbe a bizottságba. Ez két napon belül meg is történt. Déry közölte velünk, hogy az ő döntőbírója Illyés Gyula és Schöpflin Gyuszi. A mi részünkről engem, és ha jól emlékszem, Antal Jánost delegáltuk, azon kívül Oszkó Gyulát, Mód Aladár testvéröccsét, mint elnököt választottuk meg azzal a titkos gondolattal, hogy Oszkó úgyis nekünk ad igazat, tehát már eleve biztosítottuk a többséget. A mostani Palace kávéházban gyűltünk össze egy napon, ahol hosszú vita után természetesen úgy döntöttünk, hogy a Déry nevét teljes joggal vettük le a lapról, nekünk igazunk volt, amikor a lapnál Déry főszerkesztősége ellen tiltakoztunk. Hát így került le szegény Déry a lapról, és így ütöttük el a főszerkesztői tisztségétől. De lehet, hogy így mentettük meg szegényt néhány hónapi börtöntől, azaz nem néhány hónapi, hanem néhány évi börtöntől, mert Vértes később ezért üldögélt néhány esztendőt Szegeden. Utólag kiderült, hogy gyanúnk csakugyan nem volt megalapozott, ma egyik fontos kádere a pártunknak. Valamikor a párt politikai bizottságának a tagja és titkára volt. A másik dolog, amit még elmesélnék mielőtt Móricz Zsigmondra rátérnék, ez az Illyés-féle könyv a Csizma az asztalon.' Erre mi írtunk — helyesebben én akkor erős per alatt voltam, nem nagyon írhattam a saját nevem alatt —, írtam egy cikket azon a címen, hogy Csizma az asztalon. Losonczy és Kállai akkor a Népszavánál voltak már, mint kommunisták. Amikor ez a cikk megjelent, talán három nap múlva itt a Belvárosiban összeakadtam Illyéssel, aki fölháborodva mesélte, hogy mit szólok ehhez a piszkos, ocsmány szociáldemokrata bandához. Ha ő találkozik avval, aki ezt írta, azt ő összepofozza. Azt mondtam: „Te, kérlek szépen, ismerem én ezt a Losonczyt — nagyon kínos volt a helyzet —, ez egy nagyon derék, jó mokány vidéki református gyerek, hát ne akarjál vele pofozkodni, mert esetleg rosszul járnál.” Hogy ő kitépi a belét, egy ilyen piszkos, mocskos fráter, őróla azt írni, na, ha ő egyszer megfogja ennek az íróját, megnyúzza ezt a piszkos gazembert. Ez 1942 táján lehetett, amikor már Losonczyék is ott vol276
