Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Haraszti Sándorral

Haraszti: Nem, ez már nem igaz. Elmondanám a Gondolat és a Déry kö­zötti konfliktus történetét. Hiteles történet. Amikor a Gondolatot meg­indította a párt, politikai felelősnek a Vértest állította a Gondolat élé­re, mellé azonban egy posszibilis és komoly irodalmárt, Déry Tibort jelölte ki felelős szerkesztőnek. A Gondolat első száma Déry főszer­kesztésében jelent meg. A második szám előkészítésének idején Vér­tes kijelentette nekem és a Schönsteinnek, akiket a párt abban az idő­ben ennek a lapnak a politikai ellenőrzésével bízott meg, hogy Déry kapcsolatot tart fenn egy közismert árulóval, bolsevik renegáttal, rendőrspiclivel, hogy hívják, a neve kiment az eszemből. Hát nagy meglepetést okozott ez számunkra. Erre magunkhoz kérettük Déryt, és elmondtuk neki, hogy mit mondott Vértes, igaz-e ez? Déry megerő­sítette, hogy ő tényleg kapcsolatot tart fenn ezzel az emberrel, aki most került ki a börtönből, részben azért, mert az élete és a sorsa rendkívül érdekli, részben azért, mert ő úgy gondolja, hogy ez az em­ber ártatlanul keveredett ebbe a gyanúba, mert valójában tisztességes és becsületes ember, és a kommunista párt felelőtlenül zárta ki a so­raiból. 0 maga most is becsületes, rendes kommunista. Vezér: Mikor volt ez? Haraszti: 1935-36-ban, mikor a Gondolat megindult. Fölszólítottuk Déryt, hogy szakítsa meg vele a kapcsolatot, különben nem tudnánk vele együtt dolgozni. Déry tudta, hogy ez a lap a kommunista párt le­gális folyóirata, és ami körülötte történik, az titok, legalábbis a rend­őrség előtt titokban kell tartani. Mi attól tartottunk, hogy ő ezzel a kapcsolattal óhatatlanul, önkéntelenül is ezt a rendőrspiclit hozzájut­tathatja információkhoz, ami a mozgalom, a párt eme lapjának a sor­sát veszélyeztetheti. Déry kijelentette, hogy ő tisztességes, becsületes embernek tartja az illetőt, és nem hajlandó vele megszakítani a kap­csolatot. Ha nem szakítja meg a kapcsolatot, mondottuk mi erre, ak­kor levesszük a lapról a nevét. Déry becsületbíróságot kért, hogy az döntse el, jogunkban áll-e őt most már a közvélemény előtt is így megfosztani ettől a pozíciótól, mert hiszen az elsői számon ő volt fele­lős vagy főszerkesztőként föltüntetve. Belementünk ebbe a becsület­bírósági eljárásba. Ostobaság volt és fölösleges, mai szemmel már 275

Next

/
Thumbnails
Contents