Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Zelk Zoltánnal
utcába. Egy azóta lebontott jellegzetes proletárházban lakott Kassák Lajos édesanyja, a legszebb nevű nők egyike, mert a leányneve Istenes Erzsébet volt. Két udvarra néző szobájuk volt, egy konyha. Egyik szobában lakott egy lányunokája a Kassák néninek bank-altiszt férjével, a másik szobából kitessékelte az ágyrajárókat, mert a fia megérkezett Bécsből. A Dokumentum szerkesztősége ebben a Sziget utcai udvari szobában volt, amelyikben 1926—1927-ben még petróleum- lámpa világított. Vezér: Mesélne még Kassákkal való első találkozásról és a Dokumentumró/? Zelk: A Dokumentum szerintem a legjobb magyar avantgárd folyóirat volt. De nem ez volt az első' találkozásom Kassák Lajossal. Még tizenkilenc éves koromban, amikor az Európa kávéházban telefonos voltam, napi három pengős fizetésemből félreraktam annyit, hogy meglátogassam Bécsben Kassák Lajost. Egy szatmárnémeti unokabátyám helyettesített akkor a kávéházban mint telefonos. Én egyetlen szót sem tudtam németül, de valahogy eljutottam az Amalienstrasse-ba, ahol Kassák lakott. Déli egy óra lehetett, Kassák még a paplan alatt feküdt, olyan volt a feje, amilyennek Tihanyi festményén megismertem; valaki egyszer egy versben írta róla, hosszú haja alatt már kopaszodik a feje. Kassák rögtön rám támadt, rám, a néhány héttel korábban még Szatmáron élt kisfiúra, s szinte felelősségre vont a magyar irodalom helyzetéért, hogy mi van Budapesten. Nem azt kérdezte, hogy mit csinál Osvát, mit csinál Karinthy, mit csinál Babits, hanem azt kérdezte: mit csinálnak maguk ott Pesten? Paprikás krumplit ebédeltünk, ez volt a mindennapi menü abban az időben Kassákéknál, vasárnap kolbász is volt benne. Ebéd után Kassák bement az Atlantis kávéházba, ami az emigránsok tanyája volt, magával vitt engem is. Nagyon megilletődötten néztem ott az embereket, Garbait, Kunffyt, Fényes Lászlót. Ott találkoztam másodszor életemben az akkor már Bécsben élő József Attilával. József Attila már akkor is makacs és hajthatatlan és meggyőzhetetlen vitatkozó volt, mint később is, egész életében. Egy vörös hajú, nálunk idősebb fiatalemberrel vitatkozott arról, hogy mi a honvágy, s az a fiatalember olyan gyönyörűen fogalmazta meg, nem volt költészet nélkül való ez a megfogalmazás, 257