Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Fábry Zoltánnal

Fábry: Bármilyen furcsán hangzik, de zseni-potenciáljának megfelelően a magyarság nem élt Adyval. Háromszor tagadta meg: életében, halá­lában és utókorában. Életében, amikor nem követte, amikor távol ma­radt gőgben, egyedül. Halála után, amikor az ellenforradalomba nem akkumulálta éltető, forradalmi erővé annyira, hogy volt idő, amikor az ellenforradalom próbálta kisajátítani. És utókorában, amikor sem a Hitler-háború alatt, sem a jelenben nem avatta és adaptálja háború­ellenes ható tényezővé a magyar béketudat világkövetét. Irtó magá­nyosságában lett önszemélyében „a” forradalom, majd a világháború­ban a magyar békevágy megtestesítője. Ady rohant a forradalomba, és a rohanás korában ott vert a legkevesebb visszhangot, ahova címezve volt: a proletáriátusnál. Háborús kiállása süket strázsálás volt és az maradt a második világháborúban is, amikor nem használták ki aktív tényezőként sem háborúellenességét, sem németellenességét. így aztán nem csoda, ha mindaz, amit Ady előre élt, és amitől előre félt, felfokozottan igazolódott a kurzus-Magyarországon és a Hitler-hábo- rúban. Tisza István, mint egy „kan Báthory Erzsébet”, Ady korában túl­zás volt — amit magának Adynak a megrendültsége is bizonyít Tisza halálakor —, mégis reális megjelölése lett Horthy Magyarországának. A „kan Báthory Erzsébetnek” a feudalizmus és dzsentrizmus szadis­tái, a Prónayak, Ostenburgok, Héjjasok, a Bethlen és Pálfy grófok, a diófoki, orgoványi és a britanniás gyilkosok, majd az újvidéki hideg napok és a Szálasi-prominensek csak később jöttek, hogy visszame­nően is igazolják Adyt. Képzeljük el, mi lett volna azzal a költővel, aki Horthyról, Göm­bösről azt merte volna írni, hogy „kan Báthory Erzsébet”. József Atti­la és Radnóti sokkal kisebb... Épp a napokban lehettünk tanúi egy vitának, mely a vátesz költő, a küldetés és költő körül forog. E vita szerint ma már nem tűz kell a költészetbe, hanem szerszám; nem hit, hanem tudás; nem próféták kellenek, de szakemberek. Ha kissé jobban odafigyelünk, a proféta-fanyalgás és tagadás valójában az Ady-fenomén címére van adresszálva, hisz Ady tudatosan és vállaltan profetikus költó', és ez a prófétai attitűd nem elavult bibliai szöveg, 249

Next

/
Thumbnails
Contents