Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Fábry Zoltánnal

Vezér: Szóval ezek szerint 1938 után sem tartozott Magyarországhoz.

Fábry: Én 1919 óta nem voltam Magyarországon.

Vezér: Itt volt a határ.

Fábry: Itt volt a határ.

Vezér: Na mostan, 1945 eló'tt, illetve 1938 előtt nem jártak itt magyar írók, Illyés se volt 1945-ig soha?

Fábry: Nem, nem voltak.

Vezér: 0 csak most néhány éve?

Fábry: Illyés 1965-ben, Németh László 1966-ban. Szóval mostan kezdenek gyülekezni.

Vezér: Igen. Na most 1945 utánról tessék beszélni.

Fábry: No, ’45 után ezek a legszomorúbb évek voltak, a magyaroknak nem volt se írás-, se szólásszabadságuk. A szó szoros értelmében. És aztán kezdó'dtek az áttelepítések és a deportációk. A deportációk úgy történtek, hogy korán reggel megjelent a faluban egy autó, egy autósor és a parasztokat egyszerűen felszólították, hogy csomagoljanak össze. És vitték ólcet ki Csehországba. Ugye, ez egy üres terület volt, ott kellett hagyni mindent.

Vezér: A németek helyébe.

Éábry: A németek helyébe, igen, és ide, az ő házukba betelepítették a szlovákokat. Aztán körülbelül három-négy év múlva ezt megszüntették, a németek visszajöttek, úgyhogy bonyodalmak voltak, és vannak még ma is. De az az érdekes, hogy most, amikor ezek a vitatkozások vannak, az egyik volt belügyi népbiztos..., povernik, hogy is mondják magyarul..., nem lehet lefordítani magyarra.

Vezér: Államtitkár.

Fábry: Nem, nem államtitkár, megbízott inkább, így valahogy, kijelentette, hogy itt nem voltak deportációk, ez önkéntes munkaeró-toborzás volt. Hát vannak ilyen disznóságok.

Vezér: Most én annak idején hallottam — még 1948-ban —, hogy volt egy ilyen önkéntes visszatelepülés Magyarországra is.

Fábry: Magyarországon csinálták az egész propagandát. Ugye Magyarország megengedte, hogy miniszterek járják a falvakat, hogy a szlová245