Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Gyömrői Edittel

2.

Hódmezó'vásárhely, 1935. aug. 20.

Kedves Gyomról,

itt vagyok Vásárhelyen s a sógorom, ki elutazik, nagyon ragaszkodik hozzá, hogy egy pár napig, míg ó' távollesz, maradjak itt Etus és újszülött gyermeke mellett. így semmiesetre sem jelentkezem 22-én. Arra kérem, értesítsen, vájjon a jövő heti órák mikor, melyik napon kezdődnének. Persze az volna a legjobb, ha szerdán dél után volna az első. A pénteket s a szombatot is nagyon sajnálom s ezért, ha a jövő' hetet hétfővel kezdenők, pénteken, lehetőleg d. u. már ott lennék, még e héten. Ebben az esetben azonban, nagyon kérem, távirattal értesítsen.

Szeretettel üdvözli

József Attila

Hmv. Villasor 14.

(PIM, V3176/2, autográf tintaírás, 1 oldal.)

3.

Edit, kedves,

mindkettőjüknek írom ezeket, mind a két Editnek, — az egyiknek, aki akkor, amikor a munkás az ajtófélfát készítette, kérdezett tőle valamit, akiről én mint én csak azt tudom, hogy mérhetetlenül szeretve van, — és a másik Editnek, aki mindig közbelépett és visszautasított, valahányszor amannak az ő nyelvén, tehát valóságosan, öleléssel, kedveskedéssel, kívánságainak teljesítésével el akartam mondani, hogy milyen mérhetetlenül szeretik, milyen mérhetetlenül szereti az ember. így igaz ez, általános alannyal, mert én mint én annak láttára egyszerűen meghalok, nem létezem, s ha mégis léteztem, akkor csak azért léteztem, mert előlépett a másik Edit, elvette ezt a boldog személytelenséget s olyan speciális énné kellett változnom, aki ezzel a közbelépő, hiú, tudására, a másik Edittől elvett, őt alig megillető erejére oly rátarti Edittel kellett hogy koitáljon. Maga olyan énnekem, mint anya és leánya — nagyon szeretem a leányt és az az anya megtagadja tőlem. Most majd fölkeresem apámat magamban, hogy ő beszéljen az anya- Edittel, ó' koitáljon vele és az Edit, az igazi, aki valóságosan született, nem „pszichésen”, s akihez az anyja — én azt hiszem, - nagyon szigorú, nagyon nem engedi szabadon, akinek a jövőjéért nagyon aggódik az anyja, s ezért oly „gondos” vele szemben, hogy nem hagyja szeretnie az apátlannak, tehát gyámoltalannak vélt Attilát — az enyém legyen. Az anya az apámé, maga az enyém.

186