Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
LUKÁCS GYÖRGYRŐL ÉS A VASÁRNAPI KÖRRŐL - Beszélgetés Lesznai Annával
rátságból, mikor ott voltam, és sok jó tanácsot adott. Nagyszerűen tudta, hogy mit csinál, és egyszer azt mondtam neki: „Józsi bácsi, hogy van az, hogy magának minden képe sikerül?” Azt mondta: „Fiam, ez azért van, mert nem kezdek olyasmibe, amiről nem tudom, hogy sikerülni fog.” Nagyon kedves volt és karakterisztikus volt, úgy az ő munka-metódusára, mint valahogy a határaira is, hogy mikor már nem volt egész fiatal, nem akart túlmenni azon, amit tud. Mindig gyönyörűek voltak a képei, Körtvélyesen is festett. Vezér: Megfestette Körtvélyest. Lesznai: Igen-igen, azok gyönyörűek. Egyáltalán nagyon kedves volt. És az volt a csodálatos, hogy a falusi urak nem nagyon szerették a képeit, mindig szidták az apámat, azt mondták: „Miért hagyod itt ezt a bolondot festeni, az nem ér húsz fillért.” — Hanem azután észrevettem, hogy a parasztok nagyon-nagyon el voltak ragadtatva a képeitől. Kivált, volt egy kis konyhalány, az egy kedves kislány volt, órákig állt a staffelei6 mögött, ha ráért, és úgy bámulta, és mindig azt mondta: „Kak krasznüje, kak krasznüje!” Nem tudom, tudtok-e annyira tótul, hogy ezt megértsétek: „Milyen gyönyörű, milyen gyönyörű!” Vezér: Oroszul tudunk annyit, hogy krasznüj. Lesznai: Hát azt tapasztaltam, hogy az ő színérzékükkel úgy tudták élvezni, mint egy hímzést, vagy mint egy virágoskertet, vagy mint egy szép ruhát. Vezér: Ha már Körtvélyesnél tartunk, mikor kezdtél el hímezni? Lesznai: Hímezni? Amikor nyolc éves voltam. Akkor ugyanis az volt a divat, hogy nyáron mindig kubikusokat hoztak Mezőkövesdről, úgy körülbelül tizennyolcat, ha jól emlékszem, egy csapatban jártak, ha út- igazítás volt vagy valami munka, és ezek hoztak magukkal egy-két asszonyt is, úgy nevezték, hogy a szakácsnékat hozzák magukkal. És hát tulajdonképpen egy ilyen szakácsnétól tanultam meg a magyaros öltéseket, mert anyám nagy hímzőnó' volt, sokat hímzett, már tőle is tanultam valamennyit, de az nem érdekelt annyira, a petit point7 és a többi; de ez borzasztóan érdekelt, és az első az volt, hogy amikor egyszer a mama új konyharongyokat vett magának — emlékszem egy stráf8 köröskörül kék volt, a másik meg piros —, egy ilyet elcsórtam, 169
