Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
LUKÁCS GYÖRGYRŐL ÉS A VASÁRNAPI KÖRRŐL - Beszélgetés Hajós Edittel
lálta az ágyában, mikor bevitte neki a reggelit. A Graner nagyon rendes ember volt, és nagyon szerette az apámat. Találtak a hagyatékában egy legjobb klienseinek írt levelet „Halálom után elküldendő” felirattal, amelyben értesítette őket, hogy az apám intézte az ügyeiket már évek óta, és kérte őket, hogy maradjanak továbbra is az ő kliensei. Így az apám hirtelen egy nagy, önálló praxist örökölt, és egy tízszobás lakást, szintén a Nagykorona utcában, szemben a Bazilikával, a 22-es szám alatt. Egy kút volt még az udvar közepén és két eleven gólya, akik nem tudtak ősszel elrepülni, talán valami bajuk volt, és ott maradtak. A házban egy péküzlet működött, úgyhogy ott meleg volt, és a péklegények beengedték a gólyákat melegedni. Vezér: Édesapját hogy hívták? Hajós: Hajós Zsigmondnak. Vezér: Hányán voltak testvérek? Hajós: Eredetileg hárman voltunk. De a legidősebb bátyám, György, hat éves korában difteritiszben meghalt. Éppen hat hónappal korábban, mielőtt Behring kijött volna a szérumával. Volt egy másik bátyám, Kornél, aki csak két évvel volt nálam idősebb. De ezután én voltam a kedvenc, mert szokás szerint az elsőszülött helyébe az utolsó szülött lépett. Tizenegy év után aztán egy húgom született, aki most Amerikában van férjnél. Vezér: Mit kezdett tanulni? Orvosnak készült? Hajós: Igen, bár nem akartam orvos lenni, de akkor még nem lehetett más az ember, csak a filozófiai és az orvosi fakultás volt nyitott a nőknek. Tehát választhattam, hogy tanítónő, tanárnő vagy orvos legyek. Egyik se akartam lenni, de miután az orvosi stúdium öt év volt, és a filozófiai csak négy, én pedig külföldre akartam menni, tehát nekem jobban megfelelt az orvosi. Annak idején a magyar kormány — igen bölcsen — támogatta a külföldi tanulást. Csak négy félévet kellett otthon tölteni a tíz félévből, és hatot kint. Volt a külföldi egyetemeknek egy listája, amelyek bizonyítványát elfogadták, és abban benne volt minden jó egyetem. Es elmentem. Vezér: Hová? 125