Nagy Csaba (szerk.): Párizstól Pocsolyavárosig. Bölöni György és Itóka levélnaplója, 1906-1912 (Budapest, 2005)
Levelek
és kezd oktatni most, hogy az egészségem ennyire javult, és bíztatni munkával. Mi van a Björnson-cikkemmel? Björnsonné írt nekem. Azt mondja: a férje veje (Ibsen) sorsára jut, de kér, ne írjam meg semmi magyar lapnak, mert kárörvendőknek tartja a magyarokat, és rosszul esett neki, hogy sem cikkemet, sem a fényképet nem közölték. Björnson tehát évekig is elélhet így, elborult aggyal, ami akkor kezdett elhomályosodni, mikor mi meglátogattuk Anatole France-szal. A Vasárnapi Újság közölheti bátran cikkemet, mondd meg Schöpflinnek. Firenzén csak átfutottunk, mert ott nagyon fájdalmas emlékei vannak az öregnek, aki beteg és ideges. Ma reggel görög szobrokat néztem és az öreg bölcsen tanitgatott. Nápoly, március 24. Reggel sietve öltözködöm, aztán együtt reggelizünk az öreggel, aki olyan gyámoltalan, mint egy gyermek. Átfutom a lapokat és a leveleit, válaszolok a legfontosabbakra, aztán sietünk Couchoud-val együtt a múzeumba. Egy óra felé térünk haza déjeuner-zni, délután pedig valamerre kirándulásra megyünk, hogy napon és friss levegőn lehessek. Későn kerülünk haza, éppen csak átöltözködünk a diner-hez, amely után zenét hallgatunk a hotel kis szalonjában, a nyitott ablakon át az utcáról, ahová minden este eljönnek a nápolyi utcai énekesek, gitárosok. így isszuk meg a kávénkat, népi muzsika mellett. Az öregnek szólok a cikkírásról a Világod részére. Azt hiszem, megteszi, bár mostanában nem igen van kedve. Nápoly, március 29. Jóbarátommal, Couchoud doktorral már alig tudjuk az öreget eléggé elrejteni a „kíváncsi szemek elől”. Ma éjjel mulatságos kis históriánk történt: egy olasz újságíró Anatole France hálószobájában a szekrény mellé bujt, hogy az öreget meginterjúvolhassa. Én már pongyolában voltam és lebontottam a hajam, mikor Anatole France ijedt kiáltását hallottam a szomszéd szobából (az ő szobája a középső). Szaladtam hozzá a folyosón összeütközve Couchoud barátunkkal, aki szintén az öreghez rohant. Az első ijedelem után - mert derék kollégánkat brigantinak hittük, akit Couchoud földre is tepert - nagyon kacagtunk. Az öreg Anatole France nem haragudott, bár kissé megszeppent. Signor Valetti - mert így hívják az újságírót, igen ügyes ember, a palermói lap, az II Matino munkatársa - oly szellemesen és jó franciasággal kért bocsánatot mindnyájunktól, hogy még az öregedő, kissé epés gazdag francia leány útitársunk is megbocsátott neki, 87
