Nagy Csaba (szerk.): Párizstól Pocsolyavárosig. Bölöni György és Itóka levélnaplója, 1906-1912 (Budapest, 2005)

Levelek

1912 Bp., január 1. Tegnap Kaffka Margitnál voltam. Ott voltak Miklósék,317 a Somló lányok, Berény, Tihanyi s néhány ifjú Nyugat-gyermek. Margit asszony olyan volt, mint a múltkor. Sajnálom, de kezdem nem szeretni, amint kotlóskodik a csibéivel. Bp., január 11. A hét vége felé felborult minden rend az életemben. Bálint szerkesztőmnek lovagi- as ügye volt, Miklóssal együtt rendezgettük, három napig nem volt munkám és rendes alvásom. Vasárnap délben318 aztán jót vágott a fejére egy szép szál keresz­tény. Most aztán Bálint hős és boldog. Bandiról mit sem tudok. Csak annyit, hogy igen gyáván viselkedett, Hatvány mellé nem állott, s most van is közöttük egy kis affér.319 Magyar Mór, a Nyugat igazgatója - félig-meddig ezektől a perpatvarokból is kifolyólag - öngyilkos lett.320 Most újabb felfordulás van a lapnál. Pénzembereik elhagyják, Hatvány leveszi róla 317 Miklós Jenő (1878-1934) újságíró, az Egyetértés, majd a Világ munkatársa, több írásá­ban méltatta Ady költészetét. Barátságukról 1. Kovalovszky III. 389-92. 318 Január 7-én. 319 Hatvány Lajos és Osvát közt egyre több nézeteltérés támadt a Nyugat szerkesztési elveit illetően, vitájuk fokozatosan személyes síkra terelődött és annyira elmérgesedett, hogy jan. 6-án kardpárbajt vívtak. Ady, akinek egzisztenciális szempontból rendkívül fontos volt a lap (ekkoriban kért 1200 korona előleget a neki sem tetsző vezetőségtől), áldását adta a szerkesztőség megváltoztatására. A lapot júl. 1-én Ignotus vette át, Osvátot fő­munkatárssá minősítették vissza, a két szerkesztő Ady és Fenyő Miksa lett. Hatvány így kommentálta barátja döntését: „Ady Endre megegyezését a Nyugat-tál, ha kénytelenség volt is, akkor nagy érzékenységemben elpártolásnak éreztem. Ezért szünetelt érintkezé­sünk és levelezésünk háromnegyed évig”. (Hatvány L.: Ady 817-8.) 320 Magyar Mannheimer Mór a Nyugat Rt igazgatója 62 ezer koronát fektetett a folyóiratba, megvásárolva Hatvány Lajos Nyugat-részvényeit. Osvát és Hatvány párbaját követően úgy érezte, hogy befektetése elúszott, ezért jan. 13-án főbe lőtte magát. 118

Next

/
Thumbnails
Contents