Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Surányi Beáta: „Túl a szavakon?” A repetitiv írás auditív effektusai Szép Ernő költészetében

a látáshoz kötődő észleleteket összefűző háromszoros alliteráció a befogadás auditív tapasztalatát mozgósítja. A versnyelv így játssza mégis össze a konstatív szinten egymást kioltani látszó két érzékelést. Így a Kovács András Ferenc idézetével kapcsolatban feltett kérdés, hogy valóban testtelen-e ez a zengő hang, nemmel válaszolható meg. A hangzás nem független az írástól, s noha a kettő egymást kioltóként tűnik fel a versekben, mégis érzékelhető kölcsönös függésük is. Ez a kölcsönhatás, illetve inkább már szétválaszthatatlanságuk mutatkozik meg a Ne hiddben, ahol maga a lap beszél: „Hazugság, amit a lap ír, Félrebeszél az a papír.” Ahogyan Tandori hozzáfűzi: „Micsoda csuda ez a »félrebeszlő papír« is, ugye?"15

„Mi ez: óh?” - A sóhaj megjelenése két versben

Szép munkásságának egyik állandóan visszatérő eleme, a sóhaj is írás és hangzás problémaköréhez kapcsolható, ugyanis ezzel kapcsolatban olyan kérdések merülnek fel, hogy leírható-e, s a nyelv része-e a sóhaj. Hogy az életműben mekkora szerep jut ennek a nyelv kérdéseit tartalmazó motívumnak, azt jól érzékelteti, hogy Papp András Szép Ernőről írt szövegének címében Szépet „A sóhajok emberé”-nek nevezte.16 Bán Zoltán András pedig az egész Natáliát egy sóhajnak nyilvánította, és kritikát Egy regénybe lesóhajtva címen közölt róla.17 A sóhaj Szépnél az a kifejezési forma, az a hang, amely Szép szerint csak hang.18 Ily módon a sóhaj fontossága az írástól, sőt, a jelentéstől elszakadt hang fontosságát látszik hangsúlyozni. A sóhajokról olvashatjuk a jelen tanulmány

15 Tandori,/. m., 101.

16 Papp András, A sóhajok embere, Új Forrás 2000/9.

17 Bán Zoltán András, Egy regénybe lesóhajtva = Uő., Meghalt a főítész, Şcolar, Budapest, 2009,198-202.

18 Szép Ernő, A sóhajról = Uő., Élet, halál, Dick, Budapest, 1916, 54-62.

„Túl a szavakon?” / 97