Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Bartal Mária: ráncaidban dúló ujjak...” Testtapasztalatok metaforikája Szép Ernő költészetében

az adja, hogy mellérendelő halmozó szerkezetében a századfordulós halálkultusz metaforikája átfordul a halott és beteg testek reprezentációjába, és ezzel egyidejűleg absztrakt térszerkezetei, beszédhelyzete és a megszólaló versbeli szituálhatósága is megváltozik.

A szöveg tipográfiailag is elkülönített első negyven sorának stilizált, színpadi jellegét Szép Ernő hosszabb kompozícióinak kedvelt drámai metrikáján (blank verse) túl az ismétlődő többes szám második személyű megszólítások és a forgószínpadszerűen változó képsorozat is megerősíti. A beszélő színpadias, aposztrofikus önmeghatározásának legfőbb eszköze a halálmetaforák térbeliesíté- se, amelyek a beszélőn kívül helyezett, de önazonosságát biztosító projektált színterek sorozataként jelennek meg a versben:

Adjátok vissza a halált.

[...]

Az az enyém volt! szőnyeg volt előttem,

Bánat szín szőnyeg s abban elmerült Szép sorsom perzsa kényelmét figyeltem [-]

Nekem volt a halál nagy alkonyom

[...]

Állítsátok fel vissza ahol állott Borúivá esti zöldbe s tündökölve rubinttal, bazsarózsa s amarant Láncokkal, azt a vonzó szép kaput Amely felé honvágy vitt engemet...

(1., 4—6., 10., 24—28.)11

11 Szép Ernő költeményeit a tanulmányban a következő kiadásból idézem: Szép Ernő Összes versei, szerk. Urban László, Szukits, Szeged, 2003.

80 / Bartal Mária