Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Rákai Orsolya: Empátia, idegenség és „szép(er)nőség” A testek narratív megalkotása a Lila akácban

uralkodó szerepéből. Az úriasszonyok bűneit felsoroló kirohanás után ugyanis az elbeszélő megfordítja a perspektívát: a vágyott normalitás az ő mássága, az ő feloldhatatlan idegensége miatt nem érhető el. Ennek az idegenségtapasztalatnak a nyelve (és metaforája) a zsidóság, amivel a narrátor hangsúlyozottan nem tud azonosulni, ami tehát önmagán belül a feloldhatatlan ide- genség szférájaként létezik. Mindezt úgy tudja a narráció részévé tenni, hogy nem mozdul ki az én-elbeszélő (és szinte kizárólagos fokalizátor) pozíciójából. A kívülállásnak, az idegenségnek ez az alaptapasztalata ugyanakkor nem az egyetlen nézőpont, amelyből az olvasó ráláthat a narrátorra, s ez különösen érdekes vonása a regénynek. Vannak ugyanis olyan nők, akiknek van nevük, akik ugyanúgy hivatásuk, cselekedeteik, szokásaik, és nevük által azonosítódnak, jelölődnek, mint a férfi barátok: ezek a kaszinóbeli táncosnők, virágárusok és egyéb hölgyek. Ők hangsúlyozottan nem a vágy tárgyai - a vágyakozás elidegenítő perspektíváján innen, illetve túl léteznek az elbeszélés terében, s adott esetben aktívan formálják is azt. Testük saját tulajdonuk és munkaeszközük, míg az úriasszonyok teste, ahogy az az elbeszélés számos pontján megjelenik, soha, semmilyen indokkal nem tekinthető a sajátjuknak. Az a férjüké, az otthonuké, a gyerekeiké, illetve potenciálisan az őket vágyakozva szemlélő idegen férfiaké - ameny- nyiben magukénak tekintik, s nem adják oda bárkinek, aki igényt formál rá, a narrátor értelmezésében „bűnt” követnek el, amiért „jogos büntetés" (azaz erőszak, illetve szexuális kisajátítás) járna. (A polgárlányok viszont, akik szintén független és a vágyorientált leírásnak - még - nem engedelmeskedő figurák, idegenek, sőt, ijesztőek maradnak a narrátor számára. Még nem tulajdonai senkinek, de ez csak átmeneti állapot: Manci „feltérképezése” is ezzel indul a regény elején - tulajdona-e valakinek ez a test, vagy önmagának vindikálja saját magát. Meggyőződni vélvén átme64 / Rákai Orsolya