Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Hutvágner Éva: Láthatatlan műfajok A hasbeszélő és Az egyszeri királyfi a bábszínpadon

voltak).40 Ivánt! Jenő rendezése azonban vitathatatlanul hamar lekerül a színről, így az előadás, ha nem is volt bukás, de érthető az író negatív érzése. Bár a darabot fel akarják újítani 1918-ban, Bajor Gizivel a főszerepben, ez nem valósult meg, sőt, 1926-ban Gellért Lajos is felújításról nyilatkozik („Fel akarjuk újítani még Szép Ernőnek „Egyszeri királyfi” című mesejátékát’’)41 a Belvárosi Színházban való bemutató a következő évben is előkerül, ekkor már Kodály Zoltán zeneszerző neve mellett, ennek a bemutatónak a valódiságáról nincs információnk. Szegeden is előadják a dara­bot pár évvel később, immár nagy sikerrel, 1937-ben - ekkor Szép Ernő a közönség pozitív reakciójáról nyilatkozik. A Nemzeti Bábszínjáték 1941. március 17-én nyílt meg a hato­dik kerületi Podmaniczky utca 8. szám alatt, a Király Szállóként korábbi helyén. Rév Istávn Árpád prózai színészeket képzett báb­színésszé, majd több évnyi előkészület után nyitotta meg reperto­árszínházát, melyet ő egy jól menő vállalkozásként képzelt el, ál­lami támogatás nélkül. Kidolgozta és szabadalmazta a billentyűs botbáb technikáját, majd Jávor Pál közbenjárásával megkapta az engedély önálló bábszínház alapítására mely el is kezdte műkö­dését 1941-ben. Az első előadásuk, a Toldi bemutatóját követően 756 további előadás követte a premiert. A hivatalos engedély le­velében is szerepel, de a repertoárból is lehet következtetni, hogy a színház fő profilja a felnőtt bábjáték volt, repertoárjukat főként esti előadások képezték, ám már az első évtől kezdve tartottak heti pár alkalommal délutáni matiné-előadásokat. A bábszínház egy egészen sajátos formáját alakították ki: irodalmi hagyomá­nyon alapuló előadásaik voltak, rögzített szövegkönyveik, Rév pe­dig valódi társulatként szervezte meg a bábokból álló társulatát is: 20 állandó bábot készített, melyeket akár egy előadáson belül 40 Színházi Élet 1913/42., 25. 41 Színházi Élet 1926/7., 20. Láthatatlan műfajok / 235

Next

/
Thumbnails
Contents