Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Gintli Tibor: Az élőszó imitálása Szép Ernő regényeiben
jelenlétének jól eső tudata, története közös kedvtelések, két személyre szabott játékos viselkedési formák és a közös nyelv kialakításaként áll elénk. A tárcákban kiformálódott beszédmód több szempontból is alkalmasnak mutatkozik e szubjektum-felfogás megjelenítésére. A személyes hangütés lehetővé teszi a beszélő szubjektum folytonos előtérbe helyezését, illetve a szereplői elbeszélő más szubjektumok iránti érdekelődésének kinyilvánítását. A csevegő szellemesség hangneme kizárja a pátosz előtérbe kerülését, és a komikumot kitüntetett hatástényezővé teszi. A tárca terjedelme köztudottan rövid, két-három flekknél ritkán hosszabb, ami tematikájára nézve is következményekkel jár. Egy-egy látszólag jelentéktelen aprósághoz fűz megjegyzéseket, amelyek azt sajátos megvilágításba helyezik, illetve a jelentéktelenben láthatóvá teszik a jelentőségteljeset, a figyelemre méltót, de anélkül, hogy közben nagyszabásúvá stilizálnák. A fontos apróságok tárcabeli szemléletmódja megfelel annak az epikai beállítódásnak, amely a személyiség tartalmait hasonló szerkezetűnek látja. A zsurnalizmus látószöge mediális helyzetéből adódóan nyitott az aktualitásokra, ezért nemcsak az új jelenségek, hanem az új nyelvi fejlemények, az irodalmi nyelvbe még föl nem szívódott, divatos, gyakori vagy közkeletű szófordulatok is magától értetődő természetességgel jelennek meg benne. E sajátosságában rejlik jelentősége Szép Ernő elbeszélő nyelvének ösztönzése szempontjából: mintegy közvetíti az irodalom alattinak tekintett élőbeszédet az irodalmi szövegek felé. A fenti sajátosságok érvényesülésének egyik karakteres példáját láthatjuk a Benősülni óhajt című tárca alábbi részletében: Ezt a benősülni igét az iskolában nem hallottam, szép regényekben nem olvastam, az apróhirdetésekben ismerkedtem meg ezzel a csúnya, szívtelen szóval. Benősülni óhajt Az élőszó imitálása Szép Ernő regényeiben / 17
