Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Surányi Beáta: „Túl a szavakon?” A repetitiv írás auditív effektusai Szép Ernő költészetében

terjesztve: „a pad szélén megtapintani a tapintást és a szemekkel lesni a látást és a füllel hallgatózni a hallás után és az orral szaglászni a szaglást és bevésni emlékbe az életet egy pillanatban a lélekbe, mint a padba bevésik a találka dátumát a szerelmesek.’’32 A tapintás érzékelése még a leginkább kézenfekvő, ha figyelembe vesszük, hogy valamint megérintve mi is érzékeljük az érintettséget, de a többi ige intranzitív, vagy önmagára irányuló alkalmazása nem jellemző. Ezeknek a tranzitív igéknek hasonló használatára33 figyelhetünk fel A semminél kevesebb valamiben: „Tekintetünknek vége van, mert látott, / Fülünk örökre odavan, mert hallott / Nyelvünk jobb többet nem forogna, mert szólt." Az érzékeink közül a tükör a látáshoz kapcsolódik, s a Lélegzetben az elbeszélő a tükröt nézve elsőként saját látványával próbál újra „régi” önmagára találni. Miután ez nem sikerül neki, hozzáfog a nevét ismételgetni. Elkezdi tehát azt az eljárást alkalmazni, amelyre az egész elbeszélés épül, hiszen az és mellérendelésével összekapcsolt mondatok a mondatszerkesztés azonossága következtében szintén repetitiv jellegűek. Az ismételt név viszont idegen marad, betűire esik szét. S csak akkor ismer újra a dolgokra, mikor a nevét nem betűként, de nem is szóként érzékeli, hanem hangként, a saját múltjából érkező hangként. A név azért léphet ki a szavak és betűk nyújtotta keretből, mert a név a nyelv egy olyan eleme, jele, amely egy testre utalva stabil jelentést feltételez. Épp az iterabilitással szegül szembe, és emiatt kísérli meg önazonosságát nevével megtalálni, miközben az elbeszélő ezt ismételgeti: az ismétlés viszont az önazonossággal szegül szembe. így a tulajdonnév az ismétlés műveletének következtében a jel anyagiságá- nak dimenzióival is szembesít.

32 Szép Ernő, Lélegzet, 40.

33 Gyulai, I. m., 38.

,Túl a szavakon?” / 103