Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Surányi Beáta: „Túl a szavakon?” A repetitiv írás auditív effektusai Szép Ernő költészetében

óh” Majd később így folytatódik: „óh bánat, óh tenger, óh tavasz, óh isten, óh ember, óh élet, óh lelkem" így zárja: „óh köszönöm, egy hangot leltem.” A cím leírt két betűjére irányuló kérdéstől az ismétlésen, a szó folytonos jelenlétén keresztül jut el a vers a hangig, és miként a kezdő kérdés az írott két betű együttesére vonatkozik, és a vers zárlata ezt értelmezi hangként, úgy hang és írás így itt mégsem kerül ellentétbe. Mindemellett a versben az „óh” hangutánzó szóként jelenik meg, így esetében a hangzás és matéria egymásrautaltsága különösképp megmutatkozik. Az Óh című vers alapján tehát megállapítható, hogy a sóhaj nemhogy túl van a nyelven, hanem a nyelv, annak írott formája és az ismétlés által előtérbe került anyagisága teszi lehetővé a hang meglelését.

„És betűkből képzeltem” - Az írás anyagának tapasztalata

Az írástól elszakadóként, szavakon túllévőként megnevezett hang a versekben nagyon is az írás közegére ráhagyatkozóként, attól függetlenedni nem tudóként artikulálódik. Hiszen az imma- teriális képzeteket a szavak materialitása teszi lehetővé. Ennek tapasztalatát jelzi a következő hasonlat is: „olyanok a sóhajok, mint a nagybetűk a könyvben”.22 Ami tehát el akar szakadni az írástól, épp az írás felől, az írás metaforái által válik érthetővé. A felismerés fenyegetettséget szül, az írás fenyegeti az egyén szubjektivitását is. Ennek különféle módjai szemléletesen jelennek meg a következő, a Lélegzetből származó prózarészletben, ezért érdemes hosszabban idézni:

És mikor könyvet olvasom, egyedül, négy fal között, olyan csendben, hogy csak a lapozás nesze suhan el benne egyszeregyszer, mint egy-egy magányosan szálló S, és olva22 Szép Ernő, A sóhajról, Uo.

„Túl a szavakon?” / 99