Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Surányi Beáta: „Túl a szavakon?” A repetitiv írás auditív effektusai Szép Ernő költészetében

sás közben egyszerre csak a betűk megnőttek a szemem előtt, és szokatlanok lettek, és érdekesek lettek, és nyugtalanító furcsa alakokat nyertek, és olybá tűntek, mintha abban a pillanatban találták volna ki őket, próbálgatás, előzmények, minden múlt nélkül, mintha akkor teremtődtek volna a ködből. És néztem belé a könyvbe, a tekintetem járt, és észrevettem, hogy nem értem amit olvasok, és tekintetem megállóit, és amit olvastam volt, az messzi menekült, és olyan volt, mintha énvelem történt volna valaha, és én meséltem volna el valaha, s én magam el is felejtettem volna azóta. És a lenyomtatott szavak előttem a papiroson újak voltak, rejtelmesek, magyarázatlanok, s a sor, a mondat, a kifejezések, az egész nyelv merőben idegen volt, mintha sosem hallottam volna egy szót se belőle. És moccanat nélkül könyököltem a könyv felett, elmerülve magamban, mint egy tengerben, és nem gondoltam és nem éreztem semmit se. És ebben az állapotban, amit révületnek neveznek, nyugtalan hangulat jött rám, föleszméltem, és szorongva néztem körül, és bámulatot éreztem. Nem ismertem meg a falakat és a bútorokat, és felállottam, s szédülve mentem a tükör elé, és megnéztem benne magamat, és néztem mozdulatlanul szemeimbe, és mintha a szemeim mögül izenték volna, hogy ez itt a tükörben egy ember, és ez az ember én vagyok. És eszembe jutott a nevem, és valószínűtlen és értelmetlen volt, némán ismételgettem a fejemben, hogy hogy hívnak, és betűkből képzeltem s messziről rémlett, s más volt mint betű és szó, s mintha álomból jönne, s mintha gyerekkorból szólítanának végtelen bágyadt hanggal.23

23 Szép Ernő, Lélegzet = Vő.,Két kezdő bohóc, Szépirodalmi, Budapest, 1985,37-38.

100 / Surányi Beáta