Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Szabó-Székely Ármin: Dokumentumháború Örkény emlékezete és a holtak hallgatása

szovjet hadifogság témáit. Ezen művek kirajzolják azt az emlékezetstratégiát, amellyel Örkény, az 1942 és 1946 közötti történelmi léptékű események feldolgozását személyes narratívákra építve, kísérletet tett az államszocializmus által felügyelt történelmi emlékezet formálására. Ő maga közvetlenül hazatérése után a következő összefüggést látja az Amíg idejutottunk címmel megjelent Emlékezők, a Lágerek népe, valamint első színpadi műve, a Voronyezs között:

Az Amíg idejutottunk tíz ember vallomását tartalmazta. Mást nem tettem, mint hagytam őket beszélni, az írói munka pusztán az volt, hogy éppen ezt a tízet választottam ki. Egyébként nagyon keveset változtattam azon, amit mondtak. Később ebből az anyagból próbáltam meg általánosítani, még mindig a közvetlen tapasztalat talaján állva. így született meg a hadifogolytábor szociográfiája, amelynek a Lágerek népe címet adtam. Csak amikor már mindent elrendeztem, azaz élményeimről pontos térképet készítettem, akkor nyúltam íróként az anyaghoz. Ekkor született első drámám, a Voronyezs (...). Egy csomó egyidejűleg készült novella is e témakörből merít.9

A fentiekben felrajzolt alkotói és feldolgozási folyamat azt mutatja, hogy az írói munka a kollektív és valós narratíva felől haladt a személyesebb és már fikciót is megengedő megfogalmazás felé.

Az Emlékezők kapcsán Örkény saját magát nem is írónak, inkább szerkesztőnek tekinti, aki pusztán a lejegyzés, a szelekció és a közlés munkáját végzi, és feltételezett szándéka az, hogy olvasói ne neki, hanem a megszólaltatottaknak tulajdonítsák a leírtakat.

9 Mintha zsilipet nyitnának meg

138 / Szabó-Székely Ármin