Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Szabó-Székely Ármin: Dokumentumháború Örkény emlékezete és a holtak hallgatása

teilen része a háborús tapasztalás, az ebből származó trauma és feldolgozási kísérletei. Maga Örkény is hangsúlyozta ezt a szem­pontot munkái értelmezése kapcsán. „Emberi etikáját” a második világháború végén és közvetlenül utána megélt történésekből származtatta, ellentétet állítva a háború előtti kiváltságos, a töme­gektől elzárt életmódot folytató, valamint a háború utáni, a társa­dalom rétegeit mélyen ismerő és velük közösséget vállaló írói attitűd között.3 A hadszíntéren és a fogolytáborokban kialakult kényszerű közösségekben Örkény visszaemlékező narratívája szerint elmosódtak a társadalmi különbségek, az emberek élettör­ténetük verbális felidézésébe kapaszkodva megnyíltak egymásnak. Az így megszerzett élmény- és információanyag döntő fontos­ságúvá vált számára, új írói identitást épített rá. „Egyforma lettem a világgal. [...] Belekerültem egy sorsközösségbe, ami engem tökéletesen átformált. Az egész látásmódomat, hiszen eddigi életem természetesen valamiféle arisztokratizmusra, kiváltságra nevelt. Én már azóta hallani sem bírok semmiféle írói kiváltság­ról.’’4 Bár tetten érhetjük az írói szemléletváltás megfogalmazá­sában a háború előtti és utáni társadalom ideologikus értékelését, az államszocializmus olvasatát, Örkény elsősorban nem ennek tulajdonított jelentőséget. Sokkal fontosabb momentumnak tartotta azt a felismerést, hogy a „nép" arctalan tömege egyéni sorsokból, egyéni történetekből áll össze, és ezek párhuzamos, egymás melletti megmutatása a későbbiekben is meghatározta írói munkáját. „[...] Itt vált bennem életemben először tudatossá, hogy »ami tömegnek látszik«, az sorsokat rejt magában, a legszür­kébb, legszűkszavúbb ember is emlékeket, vágyakat, indulatokat, szenvedélyeket hordoz.”5 íróvá válásának folyamatát tehát Örkény 3 Délutáni beszélgetés = Örkény.Lágerek népe -Emlékezők, 315. 4 Ötszemközt. Vitray Tamás beszélgetése Örkény Istvánnal = Örkény, Lágerek népe - Emlékezők, 313-314. 5 Délutáni beszélgetés, Uo. 315. 136 / Szabó-Székely Ármin

Next

/
Thumbnails
Contents