Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Hetényi Zsuzsa: Abszurd, anekdota, atomháború, avantgárd Örkény egyperceseinek szemléletéről és a műfajról

abszurddal drámánál, mert a színházban a narratív egységek (hagyományos értelemben vett szereplők) és a köztük zajló sajátos kommunikációs helyzetek akkor is lélektani mimézist sejtetnek, ha az alakok depszichologizáltak. A prózában az abszurd szemlélet gazdája sokkal egyértelműbben maga a szerző, mint bármely más műfaji attitűdben.

A szimbolikus értelmezés rendet lát a szövegekben, a pszichoanalízis rejtett személyes vagy archetipikus történetet keres, az allegória - metafora-láncolatot, a szemiotika - jelsort, a hermeneutika pedig asszociatív belső rendszert. Nyilvánvaló, hogy az abszurdra mind alkalmazható, de leginkább az utolsó, mert minden műre saját szabályrendszer érvényes. Hiszen ha az elmondás módja és tárgya önkényes kapcsolatba kerül, tereletlen az asszociatív gondolkodás útja, és az értelmezést valószínűleg előzetes elhatározás és személyes stratégia határozza meg, nagyobb mértékben, mint a kevésbé nyitott és szabad logikájú „rendszeralapú” szövegekben.

Felvetődik a kérdés, van-e formája az abszurd rövid prózának, avagy tekinthető-e formátlannak. Ha utóbbin a műalkotás előtti, pusztán nyelvi állapotot lehetne tekinteni, akkor sem mondható el, hogy az abszurd műfaját formátlanság jellemezné.

Konklúzió

Az egyperces nem formátlan műfaj, hanem az anekdota és példázat közös vonásait használja fel. Az abszurd változat jellegzetessége a hiány tudatosítása. Humora olyan transzgresszív gesztus, amely az ok és cél nélküli túlélést mint önértéket állítja. Az egyperces könnyedén szakad el a való világtól. Nem ábrázol, hanem kitalál. Amit kitalál, az játék. Ami játék, nem ma történik, hanem mindig. Ami történik, az egyediségében egyetemes.

106 / Hetényi Zsuzsa