Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Bartal Mária: Csontzörej - a halott test reprezentációi Szilágyi Domokos és Weöres Sándor néhány költeményében
tálba dögöt, lucskos játszást az ágyba; s jószívvel osztja is szegény botor. Öleld bordádhoz - mert, akár egy ország, úgy illeg majd, miként a köz kívánja, babérosan hull felgyűlt kátyújába. A hús tetőtől talpig takony-kórság, te vagy csak tiszta, vetkőzött valóság: csontváz! létünk nem-hervadó virága! Ez a költemény szonettformában íródott, amely a „csipkés szobor” metrikai megfelelőjeként is érthető, szövegvázként is érzékelhető textuális konstrukcióként. Az intertextus még transzparensebbé teszi a párhuzamot és jelcserélgetést Szilágyi Domokos versében az életképtelen, beteg test és a működésképtelen vagy funkcióját, nyelvét vesztett költemény között, amelynek az imént néhány poétikai eszközét is kiemeltük. Weöres verse felől olvasva már nem a szerkezeti harmónia, inkább az egyenetlen versszakok és szakadások tűnnek ki, jóllehet a továbbiakban vizsgálandó költeményekhez képest a Csontok viszonylag harmonikus kompozíciónak bizonyult. A szonettben szokatlanul magas számú mássalhangzó-torlódás tapasztalható, amely Weöres költészetében viszonylag ritka jelenség, és a szöveg hangzóvá tételének akadozottságát, akadályoztatását érzékelteti, a k, t, r, g hangok halmozása a kattogás hanghatását hozza létre, hasonlóan a Csontok nyitányához. Weöres verse a halott testüregből kattogó, gépi hanghatású szónoklatként hangzik fel, míg az éltető testnedvek hangzói (ny, j, 1) zavaró háttérzajként vannak jelen a szonettben. A weöresi cím erőteljesebben hangsúlyozza, hogy a vers beszélőjének alaptapasztalata a test fragmentaritása, amely látszólag test és szellem Csontzörej / 85
