Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Bartal Mária: Csontzörej - a halott test reprezentációi Szilágyi Domokos és Weöres Sándor néhány költeményében
metrikát érvényesítő olvasat lüktetésének és a szövegbeli ismétléseknek köszönhetően felgyorsul a mondókává formálódó beszéd üteme és fokozódik a szöveg hangzóssága, a kettőzött mássalhangzók gyengülnek, a második mintájára metrizált harmadik sor E/l. személyű, rontott, akadozott közlésként is érthető: épít(t) ek, bont(t)ok, javít(t)ok, ront(t)ok: szétszerelős-összerakós játékként jön létre a test, amelyet a cselekvő én formál. Ezt a kettős viszonyt a vers mindvégig fenntartja az E/l. személyű beszélő és a szövegben létrejövő testtapasztalatok, testreprezentációk között, de a dominancia dinamikusan változik, a beteg test hol a tapasztalás közegeként, hol tárgyaként érzékelhető. Az igehasználatban a testtapasztalat nyelviesítésével összefüggésben szintén sajátos dichotómia figyelhető meg: a cselekvő igék alanyaként a beteg szervezet egyes megszemélyesített részletei vagy a halál azonosítható, szemben az E/l. személyű igékkel, melyek vagy létezést jelölnek (leszek, élek, túlélem), vagy a beszédre és az olvasásra szorítkoznak (káromkodom, motyogok, olvaslak), és cselekvő alakban csak tagadásban vagy kérdésben szerepelnek („... mit keresek? No, keveset." „nem remélhetek”). A költemény metapoétikus értelmezhetőségét legerőteljesebben a zárlat kínálja fel: „Végem csak énnekem van...”, de az egész szövegen végigvihető ez az olvasat, például: „összekoccan bennem a váz”, „Tanúm leszel, ásványi váz”, „Káromkodom, lám..”, „ízületeink addig is ropják a táncot, a bolondot”, stb. A költői beszéd a II. részben kétségbe vonja önnön megszólalásának létjogosultságát: „[...] most nem illik a panaszkodás, / költői kotkodács, / minden napra egy vers - pardon: tojás, / utókornak fehérje, vitamin”. Ezzel összefüggésben az érzelemközvetítő énlíra a IV. részben T/l. személyű megszólalásra vált, Weöres Haláltáncának (1932-1935) dikcióját idézve, a hangzósság és játékos jelleg felerősítésével a haláltánc műfaját a groteszk irányába mozdítja, amelyet támogat a „velük totyog öregesen” sor is. Csontzörej / 83
