Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Bertha Zoltán: Menyegző és Tengerparti lakodalom Nagy László és Szilágyi Domokos

Szilágyi Domokos-i líraiságban.8 Ő részint már „búcsúzik” a „trópusoktól", „prófétája” pedig „elfeledte” az „Igét” - mindez azonban apokaliptikus gyötrelem: hiszen a tényszerűségében (az Igére való érdemtelenségében) amorális, megváltatlanságában viszont mégiscsak feloldozásra szoruló világgal szemközti értéktudat fényében demonstrálódik, végtelen kín (totális és végletes dezillúzió) és ítélkező reszurrekciókívánalom összeszikrázásában, a könyörtelen leszámolás felőrlő és tébolyító elfogadhatatlanságában. Ebből a szempontból - a bajvívás drámai konfliktusosságának, az érzelmi ellentéteket felfokozó, felajzó tonalitásának a közegében - is relevánsak a Nagy László-reminiszcenciák vagy -utalások. Az egyik adys intonációt hevítő korai Nagy László-vers így fogalmaz: „Ebek a magyarok, / ebek, ebek, ebek, / hűségtől ugatnak, / bajtól nyüszítenek. // Kócos komondorok, / nagy posza agarak, / pici pulik egymás / szivének ugranak. / Ha majd bundájukat / pörkölik istenek, / akkor meghúzódva / újra nyüszítenek” (Ebek a magyarok). Ugyanez a fájdalmas, kínkeserves (önemésztő-önostorozó) ambivalencia hévül fel Szilágyi Domokos kései - s mottóként, mintegy paratextusként Vörösmartyt és Petőfit idéző - Magyarokjában: „Bárgyú zsibbadatban, / másfélezer éve, míg vihar / zúgott körötte (tudniillik / a szellemé), ül bávatag; / igricei - míg múlton múlik / az idő - fölvonítanak / olykor”; „cigány egy nép, nem tesz, csak

Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2010,193-200.

8 S a megbecsülés kölcsönös is volt közöttük. „Nagy László jól ismerte erdélyi költőtársa verseit, s azon túl, hogy kivételesen jelentős költőnek látta, nagyon szerette is.” Jánosi Zoltán, „Szólítlak, hattyú"..., I. m„ 355. - S a mindkettejük egyéniségére jellemző „sámánszerű'’ szuggesztivitás elemi erőteljességét igazolhatja Tornai József gyönyörű emlékverse is: „Harmincnyolc év, harmincnyolc év, / mire volt érv, mire volt érv? / Milyen az ég, milyen az ég? / Domokos-kék, Domokos-kék! // Arra emlékszem, borral emlékszem, / nézett hegyes orral merészen, / fehérlett a szája a kékben, / s hallgatott, ha választ nem kértem. // A válasz dőzsöl, a válasz megérik: / ő írta Erdély démon-miséit, / ő, a legmodernebb, a legrégibb / lába körmétől táltos-fejéig" (Szilágyi Domokos táltos-feje) - lásd Kényszerleszállás. Szilágyi Domokos emlékezete, szerk. Pécsi Györgyi, Nap, Budapest, 2005,151. - Művük poétikai, esztétikai, világképi természetének komparatív elemzéséhez pedig lásd még Vincze Ferenc, Nyelvbeforduló garabonciások, avagy Nagy László és Szilágyi Domokos költészetének összehasonlítási lehetőségei = Uő., Hagyományok terhe, Felsőmagyarország, Miskolc, 2009,62-67.

70 / Bertha Zoltán