Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Balázs Imre József: Szilágyi Domokos művei az avantgárd és neoavantgárd kontextusában
Az idézet egyik problematikus pontja Szilágyi törekvéseinek „magányossága”. A „neoavantgárd” jegyeket tekintve Szilágyi életműve semmiképpen nem tekinthető egyedülinek vagy magányosnak a korszak erdélyi/romániai magyar irodalmán belül, még akkor sem, ha egyedi sajátosságai kétségtelenek. Költészete Lászlóffy Aladáré, majd Hervay Gizelláé közvetlen közelségében bontakozik ki, Bukarestben Méliusz József, és általa az avantgárd folytonosságának inspirációja meghatározó számára,25 és társ- szerzős műveinek jelentős száma is utalhat az avantgárd szerzők kedvelt kollaboratív, anonimitás felé mutató, elszemélytelenítő alkotási technikáinak inspirációjára (Fagyöngy - 1971, Palocsay Zsigmonddal; Pimpimpáré -1976, Vermesy Péterrel; Öregek könyve - 1976, Plugor Sándorral) - ezek közül a Fagyöngy egyes verseiben figyelhető meg leginkább a szöveg vizualitásának jelentésképző szerepe, illetve a montázsszerű, fragmentumokból összeépített struktúra. A másik vitatható pont a „neoavantgárd” Szilágyi-életműben való felbukkanásának időzítése. Az első idézett passzusok a hetvenes évekről beszélnek, majd az 1967-es Garabonciás című kötetről esik szó. És noha a két 1967-es Szilágyi-kötet (a Garabonciás mellett A láz enciklopédiája) valóban beszédmódbeli áttörést jelentenek az életműben, amelyet az 1969-es Búcsú a trópusoktól is visszaigazol, azt is megkockáztathatjuk, hogy az 1962-es debütkötetben olvasható Halál árnyéka című több tételes, polifon szerkesztésű rekviem is hasonló poétikai elképzelések nyomait hordozza. Felmerülhet tehát egy poétikai, a nyilvánosság korlátáit fokozatosan és részlegesen áttörő neoavantgárd létezésének hipotézise a hatvanas évek romániai és jugoszláv közegében (és ezzel nagyjából egy időben az 1962-es alapítású párizsi Magyar Műhely 25 Lásd Visszavont remény Szilágyi Domokos művei az avantgárd és neoavantgárd kontextusában / 31
