Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Balázs Imre József: Szilágyi Domokos művei az avantgárd és neoavantgárd kontextusában

Befogadástörténeti csomópontok

A hetvenes évektől a magyar irodalom korabeli fejleményeinek leírására egyre gyakrabban használta a kritika és az irodalomtörténetírás a neoavantgárd terminust.5 A romániai magyar irodalom szűkebb kontextusában programatikusan Sőni Pál Avantgarde-sugárzás című 1973-as kötete állapít meg folytonosságot a korai avantgárd és a neoavantgárd törekvések között,6 a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon már említett szócikkében pedig Szilágyi Júlia a következőképpen fogalmaz:

Az 50-es évek irodalmi dogmatizmusának felszámolása során új szerephez jutott az avantgarde. Méliusz József életművének a pályakezdés indítékaihoz visszanyúló, új lendülete, főképpen pedig Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella neoa- vantgarde lírája új szakaszt jelöl. A hazai magyar avantgarde reneszánszában részt kér a költő Király László, Palocsay Zsigmond újító merészsége, (...) a versben, kritikában „szöveget” író Szőcs Géza, Egyed Péter, Cselényi Béla új formabontása. Korszakok, irányzatok, nemzedékek járulnak hozzá a mozzanatosból szervessé alakuló folytonossághoz.7

Ennek a leírásnak az alapja lényegében a tradicionális-formabontó dichotómia, amely felől a formabontás tényének megállapítása volt döntő a művek neoavantgárdhoz sorolásakor.

5 A szakmai diskurzusban a terminológia elterjesztése többek között Szabolcsi Miklós nevéhez kapcsolódik, aki 1971-es könyvében épp a folytonosság és különbség kérdéskörét járta körül. Lásd Szabolcsi Miklós, Jel és kiáltás. Az avantgarde és neoavantgarde kérdéseihez, Gondolat, Budapest, 1971.

6 Süni Pál, Hagyomány és újítás mai líránkban = Uö., Avantgarde-sugárzás, Kriterion, Bukarest, 1973.

7 Szilágyi Júlia, I. m., 110.

Szilágyi Domokos művei az avantgárd és neoavantgárd kontextusában / 25