Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Pécsi Györgyi: Korszerűbb versnyelv és forma felé Szilágyi Domokos: Garabonciás (1967)
Szegénylegények A kötet három régies szerep-, portréverse közül kiemelkedik a Szegénylegények szerkesztése, arányossága, fegyelmezett gondolati vonalvezetése, szépsége. Talán azért is, mert a betyárrá váló bujdosó szegénylegény alakja etikailag egyértelműen tiszta. A betyárrá lett szegénylegény is a társadalom perifériáján él, de őt nem a népi hiedelem gyanakvása, bizalmatlansága, hanem a hatalom, a hatalom törvénye helyezi a társadalom peremére. Az a közösség pedig, a társadalom szegény, elnyomott rétege, amelyik előítéletes a garabonciással és a boszorkánnyal, elfogadja, védi, támogatja a szegénylegényt, akit az egyetemes szabadság, igazságosság képviselőjének lát és ekként énekel dallá, balladává - se szeri, se száma a magyar népköltészetben a szegénylegény-énekeknek, betyárdaloknak, balladáknak. A versnek közvetlen irodalmi hagyományelőzménye nem fedezhető fel, de a műből ugyanaz a levegő árad, mint a betyárdalokból, balladákból, szegénylegény-énekekből. A költemény dinamizmusát, itt még karakteresebben, mint a két szerepversben, az archaikus és a modern verselés szövevényesen finom összjátéka adja. Bár egyetlen klasszikus balladánk, bujdosó énekünk szövegelőzményére sem ismerünk rá, a Szegénylegények vers közeli gondolati és lexikális rokonsága a magyar szegénylegény-énekekkel, betyárballadákkal nyilvánvaló. „Azt lehet mondani, megtanulta a népköltészet nyelvét, s anyanyelveként használja a hagyományt”.12 Ahogy Pintér Lajos részletezően, példák sorával igazolja, Szilágyi Domokos itt a folklór alapelemeit csak előképként használja, de továbbépíti, költői képpé teljesíti ki az előképet. Az „avar-nyoszolyán álomtalanok" költői kép előzményének tekinthető például a Vidróczki-ballada 12 Bartók, I. m., 40. 126 / Pécsi Györgyi
