Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Dobos István: A gondolkodó emékezet nyelve. Elhangzó beszéd - tünékeny írás

rétegeivel érintkeznek, s a szakirodalomban kimerítően tárgyalt poszt- modern öntükröző regény mintázatához képest más megközelítésmódot igényelnek. Nem egy fiktív alaprétege van a szövegnek, amelyhez még különböző szintű meta-elbeszélések kapcsolódnak: az alapszöveg megállapítása mind a leszármazás {genealógia), mind pedig a rétegződés (archeológia) felől tekintve kétséges művelet. Az idősíkok és történeti metszetek sokféleségében az elbeszélés intenzitása, erőssége, hatékonysága a mérvadó, melynek egyik lényeges összetevője az írás változó sűrűsége. Nem többértelműségek szabályozott rendszere a jelentés-hatás mértékegysége, hanem a beszélt és az írott nyelv emlékezetében működő vonzások és taszítások feszültséggel teli játéka, mely mozgásban tartja a szöveget.

Agondolkodó emlékezet nyelve a beszéd ben tárulkozik fel, hangzó nyelvként: szólások és mondások kiapadhatatlan élő forrásai táplálják, amelyek hajszálerekkel kapcsolódnak mélyebben fekvő történeti rétegekhez. A szólamok nem különíthetők el tisztán, mivel a nyelv emlékezete egybegyűjti és megőrzi a látszatokból összerakott világokat. Az emlékezet nyelveinek együtthangzása, egymást zavaró kölcsönhatása nem összegezhető az elmúlt valóság, a történelem megismerhetetlenségének tragikus tapasztalataként. Az újra megszólaltatott idő, a múlt zsongása a mondatokból megalkotott világok érzéki gazdagságát mutatja föl. A hangsúly, a dallam, az intonáció, a hangszín, a beszédtempó, a hangzó nyelvjelentésteremtő energiáit szabadítja fel, jelesül a Termelési regényben vagy a Hahn-Hahn grófnő pillantásában.

Az „emlék nélküli emlékezet"- pontosabban az emlékezet nélküli emlékezetről gondolkodó emlékezet - nyelve az írásban mutatkozik * 11

szatot, hogy változatlan ismétlődéssel áll szemben, ezért nem érez késztetést a még meg nem értettek felfedező kutatása iránt.

11 A kifejezés Hegeltől való, aki talán az egyik legösszetettebb képet alkotta nyelv és emlékezet viszonyáról. A művészet múltba tartozásáról - joggal hangsúlyozza ezt Gadamer- nem a historizmus szellemében gondolkodott. Hegel azt érti a művészet múltba tartozásán, hogy a műalkotás a már visszavonhatatlanul elmúltról szól, ebben az értelemben tartozik a múlthoz. Hegel beszél arról is, hogy az emlékezet azért emlék nélküli, mivel a szó gépiesen jelölő jelsor, amelynek az emlék tartalmához és az emlékező személyéhez nincs köze: a fogalom rögzített hangsor, amely elvesztetA gondolkodó emlékezet nyelve / 95