Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Előszó

„Nincs vége.

Ez a befejezés."

Esterházy-poétikák

Esterházy Péter kanonikus helye a magyar elbeszélő próza történetében kétségbevonhatatlanul szilárd és megingathatatlan. Műveinek hatása pályája kezdetétől tetten érhető a hazai epikában, Bevezetés a szépirodalomba című, 1986-ban megjelent reprezentatív műve az egyik szimbóluma a prózafordulatnak nevezett eseménynek, amely átrendezte és újraszituálta a modernség utáni magyar nyelvű elbeszélőművészetet. Nem csupán új elbeszéléspoétikai lehetőségeket és a nyelvi (ön)megértés eladdig nem tapasztalt változatait dolgozta ki kis- és nagyprózai alkotásaiban, de mindennél hangsúlyosabban mutatott rá az irodalmi-esztétikai tradíciókhoz való szoros kötődésre, elválaszthatatlan kapcsolódásokra, a hagyományban való sokrétű, nem homogén jellegű bennefoglaltságra. Amikor Esterházy Péter arról beszél és ír, hogy „alanyban és állítmányban" gondolkodik, mindenekelőtt arra hívja fel a figyelmet, hogy mindaz, amit a magyar nyelvű írott művészet előállítani és megmutatni képes, elsődlegesen és eminens módon a nyelvben gyökerezik. Ez a fajta, rendkívül reflektált és nyomatékkai tudatosított nyelvi valóság, sőt történés nem pusztán feltárja számos - magyar és más - irodalmi tradíció végtelen gazdagságát, hanem vissza is irányítja az olvasót a nyelvhez, mintegy ráébreszti arra, hogy ami a világban-lét módja és esélye, az maga a nyelv.

Esterházy Péter halálával 2016-ban az életmű lezárult. Monográfiák, könyvek korábban is jelentek meg munkáiról, a róla szóló szakirodalom rendkívül terjedelmes és szerteágazó. A korai

6/