Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Lőrincz Csongor: „nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni". A hallgatás alakzatai Esterházy Péter korai prózájában

zése, sőt megkülönböztethetetlenségük,19 a narratív eredet, „a történet autorizáló forrásának" megsokszorozása20 21 (a figura vagy az elbeszélő hallgat - el valamit?, a történet vagy az elbeszélés csendjéről van szó?) az elbeszélés szuverenitását is kikezdheti, saját perfor- matívumai ellenjegyzésre való ráutaltságának uralhatatlanságában. A hallgatás a narráció retorikájában mint anakoluthon nyilvánulhat meg, mint az elbeszélő diskurzus olyan diszkontinuitása, amely - Derridának az „acolyte" alakjáról adott értelmezése szerint2' - a tár- stalan megnyilatkozásba beíródó hallgatás vagy némaság, a perfor- matív visszaigazolás hiányára utalhat vagy ezt inszcenírozhatja (az irodalmiság éppen ezt a narratológiai vagy akár retorikai eszközökkel elérhetetlen effektust reflektálhatja).

A fentiek talán érzékelhetővé tettek bizonyos kérdéskomplexumokat, kontextusokat és nyelv-, irodalom-, avagy időszemléleti téteket, amelyek az Esterházy-korpusz vonatkozó irányú faggatásában szerepet játszhatnak, ezt az értelmezési távlatot motiválhatják és befolyásolhatják. Esterházy műve ismeretesen kezdettől fogva a hallgatás jegyében is íródott, annak is fentebb vázolt per- formatív dimenzióját tartva szem előtt, ezt kevésbé a későmodern elhallgatás vonzásában artikulálva. Nem az evilági nyelvi zaj és a transzcendenciára vagy annak hiányára utaló hallgatás (inkább csend) közötti határvonás, nem ez a fajta elhallgatás axiológiai kitüntetése érdekelte, hanem az elhallgatás pl. mint gesztus, a nyelvi és a nem-nyelvi közötti tárgyiasíthatatlan, olvashatatlan átmenetek foglalkoztatták. Esterházy prózaírása a hallgatás írhatóságában, irodalmi artikulálhatóságában is új távlatokat nyitott a magyar epika számára, vélhetőleg az e téren is legfontosabb elődjének tartható Kosztolányi horizontján is túlmenően. Az Esterházy-korpusz ekképp a hallgatás irodalmi antropológiáját is nyújtja, a Fancsikó és Pinta in19 Culler tanulmánya a narratológiai elméletek alapvető előfeltevését történeti és elbeszélés, story és discourse, histoire és récit elkülöníthetőségének axiómájaként nevezi meg.

20 Vö.J. Hillis Miller, Reading Narrative, Norman, 1998,149-157.

21 Derrida: „Le Parjure", Perhaps: Storytelling and Lying („abrupt breaches of syntax") = Carol Jacobs (szerk.),/lets of Narrative, Stanford, 2003, 214-215.

nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni" / 43