Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Reichert Gábor: A Termelési-regény és a realista hagyomány

kát megtámasztva visszahúzódott a papucs elejéből. »Barátom! Egy motív\«" (384, kiemelés az eredetiben.) A mester lelkes felkiáltása az idézet végén mintha arról tanúskodna, hogy maga a „nagy ember" - szemben a tárgyszerűségre törekvő elbeszélővel - nagyon is örül annak, hogy papucsban jelenhet meg az olvasó előtt, vagyis - ellentétben a korabeli memoárirodalom tendenciáival - éppen a befogadó és a főhős közötti, Balassa által említett „tisztes távolság" felszámolásában érdekelt.

Esterházy alakjának ironikus felnagyítása tehát a korszak nyilvános felszólalásaitól (legyen az regény, memoár vagy bármilyen egyéb írásos megnyilvánulás) elvárt „hitelesség" kérdésére adott gúnyos válaszként is felfogható. Ebből a szempontból is érdekes, hogy - Mikszáth Kálmánt nem számítva - mely idősebb pályatársak jelennek meg a szövegben teljes vagy vezetéknevükön említve. Például amikor Esterházy barátjával, a költő Imre úrral beszélget, Galgóczi Erzsébet egy pontosabban meg nem nevezett kötete kerül a mester kezébe:

Datolyát ettek, majd almát, közben lazán fecsegtek er- ről-arról, s roppantul érezték magukat. Az egyik fordulatban kezébe vette ő Galgóczi asszony egy könyvét, kire ő mindig tisztelettel gondolt, s fejcsóválva azt mondta:

„olyan sodró a múlandósága." (388.)

Pár oldallal később pedig a magyar realista próza - ekkoriban legalábbis - legjelentősebbnek tartott alakjára utal az elbeszélő egy odavetett félmondatban:

Az edző kezében az elmaradhatatlan spirálfüzet - spirálfüzet! milyen jó-rossz ismerősei ezek a mesternek, ismét egy nüansz, aminek örömére ébresszük készségeinket, ő is, mint például Déry Tibor úr, hogy egy példával világítsam

238 / Reichert Gábor