Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Reichert Gábor: A Termelési-regény és a realista hagyomány
memoárja látott napvilágot a sorozatban. A Termelési-regény kiadásának évéig a Tények és Tanúknak köszönhetően jutott el az olvasókhoz például Füst Milán naplója (1976) vagy Károlyi Mihály Hit, illúziók nélkül című memoárja (1977), de ugyanebben a sorozatban kapott nyilvánosságot Kun Béláné férjéről írt könyve (Kun Béla, 1978), Hidas Antal visszaemlékezés-kötete, a Szólok az időhöz (1979), vagy a Kádár-korszak meghatározó agrárpolitikusa, az egykor Péter Gábor helyetteseként tevékenykedő Fehér Lajos önéletrajzi munkája (1979) is. Ez utóbbinak már a címe is a „valóság" műbe foglalásának ellentmondást nem tűrő bejelentéseként értelmezhető: így történt. A Kádár-korszak kiadáspolitikája hasonló eljárást alkalmazott a nagyon különböző témájú, szemléletű - és még inkább: színvonalú - memoárok egységes keretben való bemutatásával, mint ami manapság a „tények utáni világban" való tájékozódás fő nehézségét jelenti: ha minden papírra vetett mondat azonos súllyal esik latba, ha Marosán György, Fehér Lajos, Károlyi Mihály vagy Füst Milán visszaemlékezései azonos könyvsorozatban láthatnak napvilágot, a kölcsönös legitimáció folytán a szélesebb, kevésbé tudatos olvasórétegek számára könnyen elmosódhatnak az egymástól nagyon is eltérő történelmi narratívák különbségei. És ami még fontosabb: ebben a keretben elterelődik a figyelem arról, hogy a memoárok egy-egy - mégoly jelentős - élő vagy holt történelmi alak személyes emlékeit foglalják írásba, nem pedig egy ország közösségi emlékezetét, még kevésbé az objektív létezőként felfogott „valóságot" reprezentálják. A sokat látott „nagy embernek" alanyi jogon jár a történelemről való beszédre szóló felhatalmazás: higgyük el neki, hogy így történt, hiszen ő mégiscsak ott volt, ellentétben az olvasóval... Esterházy erőteljesen rájátszik művében erre a korabeli trendre: a „nagy ember", vagyis a regénybeli Esterházy Péter személyes tapasztalatainak világmagyarázattá emelése a Termelési-regény második részének alapját jelenti. Az 1979-ben még kevéssé elismert fiatal író - aki tehát „nagy embernek" a korabeli közmegegyezés szerint 236 / Reichert Gábor
