Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Gintu Tibor: A Harmonia ccelestis az anekdotikus elbeszélői hagyomány kontextusában

A Harmonia caelestis az anekdotikus elbeszélői hagyomány kontextusában

/

Gintli Tibor

A magyarországi Esterházy-befogadástörténetnek nem vált markáns irányává az Esterházy-próza anekdotikus vonásainak értelmezése, sőt az anekdotikusság puszta említésével is csak viszonylag szórványosan találkozhatunk a szakirodalomban. Meglehetősen ritkán szakad meg a hallgatás, amely az Esterházy-próza anekdotikus vonásait övezi.

Már A Hét című, 1890 és 1924 között megjelenő képes szépirodalmi hetilap publicistái körében elterjedt az az értékítélet, mely szerint az anekdotikus elbeszélésmód végképp korszerűtlenné vált, modernség és anekdotizmus kizárják egymást.1 Ezt a beállítódást később a magyarországi irodalomtudomány is magáévá tette, s csak szórványosan jelentek meg olyan vélemények, amelyek az anekdotikus hagyomány esztétikailag érvényes megújítását lehetségesnek tartották. A közkeletű előítélet vádpontjai ismert módon a következők lettek: az anekdota az univerzális konszenzus műfaja, világképe szinte bornír- tan egyszerű, szellemi horizontja kimerül az olcsó kedélyességben, nincsenek kérdései, csak előre kész, lapos válaszai. Történelemszemléletében az a felszínes nemzeti önértelmezés nyilatkozik meg, ame- 1

1 Lásd például: Bodnár György, Az anekdotavita és elméleti távlatai = Uő., A „mese" lélekvándorlása, Szépirodalmi, Budapest, 1988,17-36.

216 / Gintli Tibor