Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

L. Varga Péter: „Még szabadságot is álmodhatunk ide." Közép-Európa és a diktatúrák „csendje" Esterházy Péter nyelvművészetében

szatérő, önidézetek formájában is azonosítható (geo)politikai bölcselet helyzetképével köti össze. Egy ilyen konstrukcióban már a megszólaló pozíciója sem jelölhető ki biztonsággal, pláne figyelembe véve, hogy az önidézetek és ön-újraírások a fikciós és nem fikciós művek közt rögzítetlenek, azaz a megszólalás mikéntje és modalitása nem kapcsolható kizárólagosan egyik vagy másik beszédformához, tulajdonképpen bárhol felbukkanhatnak és előfordulhatnak. „Összefoglalom: egy nyugati az a tárgyról beszél, van a tárgy, és ő ezt szemrevételezi, olykor nagyon is személyesen; egy afféle keleti, közép, köztes, az magamagáról beszél, van ő, és erről beszél, egy tárgyon keresztül. //A kérdés: igaz-e ez, és ha igaz, érdekemben áll-e ezt fölfedni. A válasz: igaz és körmömszakadtáig tagadni."31 A megszólás és a statement paradoxona abban rejlik, hogy a „magamagáról beszélő" nem kerülhet kívül e „magamagaság" horizontján, azaz amikor létesíti, egyúttal fel is számolja a reflexiót - illetőleg azt a rögzített pozíciót, amely azonosítaná a megszólalót. E bizonytalanságot, illetve bizonytalanítást színre vivő nyelvi cselekvés a korábban kifejtett módon az igazságdiskurzus ama új változatát igenli, amely - épp a pozíciók rögzítetlenségéből fakadóan - oly módon viszonylagosít- ja tárgyát, hogy a beszédnek egyszerre affirmativ és azt tagadó viszonyt kölcsönöz. A statement persze abból a szempontból gondosan fogalmaz, hogy a rögzítetlen pozíciók révén rögzítetlen kimenetelű megértéseseményben (vagy nemértés-eseményben) részeltessenek: a „körmömszakadtáig tagadni" vonatkozhat az igazság tagadására, de arra is, hogy a beszélőnek érdekében áll-e fölfedni a szóban forgó igazságot. Mindennek annak fényében van igazán jelentősége, hogy a tárgyon keresztüli „magamagáról" beszéd föltár-e bármit is akkor,

31 Hahn-Hahn grófnő pillantása, 57. (Kiemelések az eredetiben.) Idekívánkozik, hogy az idézett passzus a narratív megszakításnak egy olyan pontján helyezkedik el, amelyet épp a nem-értés „nemzetközi" szituációja előzött meg a következő anekdotában: „Emlékszem, egyszer egy jó kis vacsorán a fiatal osztrák újságíró azt kérdezte, a mi alkotmányunk melyik alkotmányon nyugszik. Vezető értelmiségiek, alig értettük a kérdést. Hogy tényleg a miénk valamin nyugodna?, nézegettük egymást tanácstalanul. Szokásom szerint a karamellkrém felé menekültem." Uo. - Az alkotmányt létesítő alkotmány „eredete" hasonlóképp a rész-egész struktúrát inszce- nírozza, ami ehelyütt a geopolitikai homogenizáció képzetét erősíti föl.

Még szabadságot is álmodhatunk ide" / 173