Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

L. Varga Péter: „Még szabadságot is álmodhatunk ide." Közép-Európa és a diktatúrák „csendje" Esterházy Péter nyelvművészetében

(ha nem is elégséges) föltétele az európai társalgásnak.

Ha egy szót bepiszkoltak, vagyis piszkos fráterek elhasználtak, akkor ez a használat is hozzá tartozik a szóhoz.

Ha akarjuk, ha nem. Ez nem döntés, elhatározás kérdése. [...] Tévedés ne essék, ez nem politikai kérdés, hanem nyelvi kérdés. (Bár az igaz, hogy az meg politikai kérdés...)

A nyelv erősebb. [...] És erre hiába mondjuk, hogy mi ezt [egy kijelentést, mely bepiszkolódott - LVP] nem úgy értettük. Mi ezt nem akartuk mondani. Helyes, akkor meg kell tanulni a nyelvet, semmi nem indokolja, hogy ezt sértődötten ne tegyük meg, és akkor azt mondjuk, amit gondolunk. Többé-kevésbé.

De hát nem abszurd ez? Azért, mert egy vacak náci vagy nyilas használta ezeket a szavakat [például: „élettér",

„végső megoldás" - LVP], azért én ne használhassam?

Igen, azért. De én a szót az eredeti értelmében használom! Nincs eredeti értelem, hanem van, ami van. De hát ez a szabadságom, korlátozása! Valóban az. [...] Nem másnak teszünk gesztust, nem mások történetéről van szó, hanem a miénkről, érzékenységünk nem udvariasság, hanem erkölcs.'2

Figyelemre méltó, hogy a nyelv, amely egyszerre hordozza a nyílt és dialógus-, valamint polilógusképes beszéd lehetőségét, a kritikai felülbírálás, az újragondolás és a korrekció esélyét, a „van" révén ellenáll a diktatúráknak, és kikényszeríti azok „csöndjét", valamint az elhallgatást és az elhallgattatással járó (nyelvi és valós) erőszakot (ami sok tekintetben egybeesik), eközben nyomatékkai szólít fel a rahallgatás és az odafordulás precíz, intellektuális, reflexív gesztusára. A szó- és nyelvhasználat pragmatikája ugyanis eltörli, felszámolja az „eredeti 12

12 Uo., 20-21, 22. Az első kiemelés az eredetiben szerepel, a második tőlem származik.

164/ L. Varga Péter