Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esterházy prózájában

csupán egyike volt az a Kierkegaard-tól Nietzschéig újra- és újraéledő aforizmatikus írásmód, amelyhez a hazai hagyományban formailag a sokáig kárhoztatott Mikszáth-féle anekdotikusság állt a legközelebb. Hogy az Esterházy-szövegek poétikai arculatát mindvégig meghatározó kisprózái szerkezetek feltűnően az elbeszélés megszakítottságát tették a közlés alapformájává, annak aligha a „szintetikus" nagyepikai jelentésképzés uralmát aláásó Greenblatt-féle műfaji szubverzióban van a magyarázata. A „világ szilánkjait" (Greenblatt) felmutató kispróza szubverzív potenciálja ugyan kétségkívül tetten érhető Esterházy- nál is abban, hogy a megszakított elbeszélés anekdotikus (Fancsikó és Pinta, 1976), illetve hálózatos formái (Termelési-regény) meggyőzőbben viszik színre a világhoz való humán viszony uralhatatlanságát. De hogy a századforduló és a századelő epikai hagyományáttekintve Esterházy éppenséggel nem - a szintén kisprózái struktúrákban építkező - Krúdy kánoni folytatója, abban már az Esterházy-próza hagyományhoz való saját, összetéveszthetetlenül saját viszonyának alkotóelemei figyelhetők meg. E rokonság itt elsősorban ama különbségen keresztül mutatkozik meg, amely Joyce óta épült be a modern epika nyelvi tudatába. Mert míg a 18. század csodás-játékos elbeszéléseinek narratív fantáziája nem vihette színre a huszadik század nyelvi megelőzöttségének tapasztalatát, úgy az utómodern próza sem a kettejük közt elhelyezkedő realizmus töredezett „tükörcserepeit" emeli át a megszakított elbeszélés nyelvretorikai valóságába. A „világ szilánkjai" így Esterházynál sem a dolgok - mint jobb értelmezőinek egy része is vélelmezi - mimetikus lenyomatai (nem valamely „világtükörnek" a darabjai), hanem - mint Sterne-nél - csak esztétikai létezésű világok előállítói. Éspedig abban a példaszerűen nietzschei értelemben, amely szerint a modernség korszakküszöbe óta a nyelv jóvoltából „a lét és a világ csak esztétikai fenomén gyanánt van örökre igazolva".1 1

1 Friedrich Nietzsche, Die Geburt der Tragödie = Nietzsche, Kritische Studienausgabe Bd. 1. München, DTV 1999,17.

12 / Kulcsár Szabó Ernő