Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Szirák Péter: El kell mennünk innen. Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

ígéretét hordozza. Az állandósult szókapcsolat („Elnyomta a buzgó- ság") idézése az egyedit az általánosra cseréli, s az alvást egyszerűen a bioritmus részeként, az aktivitás/fáradtság kipihenéseként értelmezi, úgy, hogy közben a klisé és használata ironikus többletére („tréfálkozik a magyar nyelv") is utal, amely a buzgó tevékenység és az öntudatlan állapot okozati folytonosságán alapszik, s amely így a nyelv általi fikció fátylát teríti a voltaképpen megragadhatatlan látványra.

A halálos betegség megváltoztatja a naplóíró saját magához és másokhoz fűződő viszonyát. A hullámzóan megmutatkozó testi és lelki tünetek (fájdalom, émelygés, „kámpics" stb.) egyébként visszafogott regisztrálása mellett ennek leginkább szembetűnő jelei az elmúlás másik általi megértésének kísérletei: a tekintetek tükrétől („sokaknak, ha rám néznek, a halált juttatom az eszükbe." 206.) a beszélgetések kényszerein és eseményszerűségén („Sose egyszerű valakivel beszélni, aki beteg." 119.) át a haldoklás elbeszélhetőségének, vagy legalábbis jelenetezésének, reflexiójának kereséséig. Harold Brodkey „meghalás-történetének" applikációja éppúgy idetartozik, mint a több ponton idézett nagy előd, Kosztolányi tanúságtétele. A kanonizált írói szerep(ek) és beszédmódok a gyökeresen új helyzetben egyaránt felülvizsgálatra szorulnak:

Nézem azt az én híres ontológiai derűmet (Mészöly Miklós kifejezése). Nem látom még megtámadva. Még magamra nézvést se. Elég sok a »még« - óvatos duhaj vagyok. Az elején vagyok a végnek, vicceskedhetnék. (Blödelt, írta Ursula März, akit bírok nagyon, a Kardozós kapcsán; nem esett jól.) (7.)

A tegnap emlegetett ontológiai derűnek most - nem az, hogy nyoma sincs, de relevanciája, az nincs. Szóval, ha nincs, nincs, ha van, nem számít. És persze a szokásos:

120 / Szirák Péter