Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Szirák Péter: El kell mennünk innen. Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

tartózkodjam-e az olyan észbejutásoktól, mint az onkológiai derű? (9.)

A Hasnyálmirigynaplóban a korábbi Esterházy-művekhez képest a felajánlott szereprepertoár óhatatlanul leszűkül, a modalitás-effektusok viszont továbbra is egyfajta értékegyensúly példázatosságát hordozzák. Az „ontológiai derű" sokak által idézett, kanonikus erejű címkéje s a vele együtt járó szerepajánlat kerül itt feszültségbe a testi és lelki állapottal, vagyis az általános, a bizonyos értelemben fiktív az egyedivel, s ezt az ellentétet aztán a nyelvi (és szorosabban: szó-) játék iróniája oldja. Az első részlet az életmű kritikai fogadtatásának hamis ellentétére (derű vs. mélység/tragikusság) utal, és egy (tragikus) meghatározottsággal, a halálos betegséggel az egyéni akaratot/ megfontolást állítja szembe („óvatos duhaj vagyok"), a második részlet pedig egy betű cseréjével (a véletlen játékával) hoz létre a viccekre jellemző, gyorsjelentésváltozáson alapuló szóeseményt.

A leginkább megerősített szerep nem más, mint az íráshoz, a munkához váltig ragaszkodó író szerepe. Esterházy életformája az írásra fordítandó idő szigorú védelmén nyugodott, s a betegség a naplóban a hasznos, alkotásra szánt idő feltartóztathatatlan felszámolódásaként is megjelenik. Az írás, a munka a jövőbe való beruházás alkalma, s ekként küzdelem a betegségnek a jelenből és a jövőből való kiszorításáért. Az írás olyan keletkezésként, végső soron progra- mozhatatlan tevékenységként értelmeződik, amely így nem is a leendő üzenete alapján létfontosságú, hanem azért, mert együtt zajlik és (közel) egyet jelent az élettel:

Még akarnék beszélni. Nem beszélgetni, csevegni, hanem mondani. Hogy mit, azt sose tudtam, az többnyire utólag vagy közben derült ki, de ezt a tudatlanságomat erénynek tartottam. Ha az, ha nem - van. [...] Attól függ, tudok-e kezdeni valamit a történendőkkel. Én persze az

El kell mennünk innen / 121