Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Dobos István: A gondolkodó emékezet nyelve. Elhangzó beszéd - tünékeny írás

vagyis összerendezni a többfélét, ami „a nyelvi létezésben megmutatkozik’?31

Esterházy művének „szövegválogató" alanya „ráhallgat" a körülötte felhangzó nyelvek társalkodására, figyelmesen magához engedi a szavakat: „A beszédben, mint a nyelvre való hallgatásban a hallott mondát mondjuk újra. Hagyjuk, hogy néma hangja elérjen minket; - mondja Heidegger - miközben a nekünk fenntartott hangot kívánjuk, felé hatolva hívjuk el őt."32 A nyelvi létezésben, különösen író számára, aki szövegek előállításával foglalatoskodik, nincs nyugvópont: belebocsátattunk, „hogy azok legyünk, amik vagyunk, s ennélfogva abból soha ki nem léphetünk".33 A nyelv tehát nem áll rendelkezésre oly módon, mint amelyet az alkotói folyamatban a szerző az emlékek nyelvi formába öntéséhez igénybe vesz. Die Sprache spricht - írja Heidegger fokozhatatlan tömörséggel, s ez azt is jelenti, hogy helyettünk az emlékező nyelv beszél: „Minden nyelv történeti [...] semmi újnak nem jelenti kezdetét, csupán a régit, az újkor már előzőleg meghúzott vonalait hosszabbítja meg a legvégsőkig."34

Az Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változatban az írás belső igénye a beszéd meghaladása, a már mondottak elfelejtése: „Mások jegyzőfüzetbe gyűjtik a majd használható mondatokat, én ellenkezőleg."35 Az írás tehát lehorgonyozza a szavak jelentését, rögzíti, de létre is hívja a dolgokat. Ebből is látszik, hogy emlékezés és felejtés feszültséggel teli egysége az európai nyelvművészet alapjellemzője, túl a mitikus dimenzión, amelyben megjelenik.36 Az Egyszerű

31 Uo„ 236.

32 Uo„ 238.

33 Uo„ 249.

34 Uo„ 249.

35 Egyszerű történet..., 7.

36 Esterházyt foglalkoztatta a gondolkodó emlékezet nyelvének a transzcendens vetülete: „Úr ír: nem! Aki mindenre emlékezik, az nem ír, az szörnyeteg vagy ő az Isten, esetleg az Isten szörnyeteg, ez utóbbit én a megbocsátás miatt zárom ki (magánemberként gondolom ezt), felejtés nélkül kizárólag az Isten képes megbocsátani. Aki pedig semmire sem emlékezik, az gazember vagy ütődött. Az író a kettő közt van, a minden és semmi közt, a szörnyeteg és gazember, az Úr s az ütődött közt, hol ez, hol az, ez se, az se, semmi, egy semmi. A hírhedt Lotman-tanítvány, a prágai nyelvésziskola patrónusa és fogadatlan prókátora, Inszkij szerint az írók akkor lettek, amikor az emberiség bűnbe esett, értelme elhomályosult, megismerte a rosszat,

106 / Dobos István