Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Dobos István: A gondolkodó emékezet nyelve. Elhangzó beszéd - tünékeny írás

Esterházy műveinek gondolkodó emlékezete számos kérdést vet fel. Az emlékezet lebomlása nem a szubjektum tevékenységének az irányába mutat.28 A hol derűs, hol meg tragikus zűrzavar az összetömörült, egybefonódott beszédeknek köszönhető.29 A kibogozhatatlan fonadékokon át vezet út a nyelvi létezés (Sprachwesen) megértése felé, melynek lényege, hogy zajlik (wärt).30 Mondhatni az irodalmi nyelv is mozgásban lévő, így nem engedelmeskedik - ahogy ez a regény fent idézett szövegrészletében látható - a logikai-grammatikai felépítés szabályainak sem. Esterházy szövege nyelvként juttatja szóhoz az emlékezetet. Kérdés, hogy egy dolog, a Duna mint olyan képes-e összefogni a különböző alakú és eredetű mondásokat,

kegyelettel őrizte azt a kendőt, melybe állítólag - itt halkult a mesélő hang (a mester pedig majdnem sírva fakadt; minden ilyes »elhalkulás«-kor) -, állítólag a mozgalom vezére a homlokát törülte." Ödönbácsi felvihogott. „Tudja, barátom, az ember kevésszer hallhat férfit vihogni." Értékes élménye volt ez néki, kár, hogy Ödönbácsi már leszálló ágban helyezkedett el s nem ereje teljében. „Ez tudod, kérlek, afféle, hi-hi-hi, kommunista Veronika-kendő." A mester édesapja felhahotázott. „Nagyon jó, Ödön bácsi, ez remek." De rögtön elkomorult, akár egy tréfás némafilmben. („Biztosra ment a vén kujon.") „És mi a baj?" „Mégis, kérlek, neked ugye van betekintésed..." Ödönbácsi elhallgatott, és kérlelőn a mester atyjára tekintett. Az hosszan tartotta a pillanatot. „A gazfickó." A hosszú csönd után - már ami e két beszélgetőt illeti, mert távolabb a fecsegés szótalan hangjai ugyancsak peregtek - komolyan szólt. Kezét a másik vállára tette. „Köszönöm, Ödön bátyám, hogy szóltál. Sőt tovább megyek." A tortás villa lefordult az asztal alá. „Tovább megyek és köszönöm és megkérlek, hogy ha bármikor számodra talán érdektelennek tetsző részlet birtokába jutsz, úgy azt velem feltétlenül közöld. Az ilyen mozaikokból áll össze, lesz tisztább az összkép." Erői határán lehetett, nagy ütemben hagyta faképnél Ödönbá- csit." Termelési-regény, 188 (kiem. az eredetiben).

28 „Megint látta magát, délibábot - szimpla nietzscheiánust, nem ich denke, es denkt -, ahogy olvasztgatja az én-jét, szórja széjjel, gyömöszöli be a vízmolekulák közé, a rothadó sás aljába." Hahn-Hahn grófnő pillantása, 182.

29 Nyomokban jelen van a közép-európai sors hanyatlástörténeti narratívája Esterházy regényeiben. A nyugati és a keleti félteke közötti térségben az idő mintha sűrűbb volna, s többet fogna az itt élő embereken: az emlékezet gyorsabban elhalványul, s nemcsak a szokások és az életformák mennek veszendőbe, de maga a forma. Kései műveiben a gondolkodó nyelv próbájának veti alá az általánosító történelemértelmezések alapfogalmait: „81 Létezik egy népszerű, ám sokak által vitatott elmélet (Szekfű Gyula, Kosáry Domokos stb.), amely szerint a magyar történelem az ún. dugó-elv szerint múlik, pontosabban a magyar idő az, amely rendre bedugul, feltorlódik, mintegy megáll, de legalábbis araszol, azt a (hamis!) látszatot keltve, hogy nem történik semmi. A közelmúltból a brezsnyevi korszakot hívták „a pangás évef'-nek, erre emlékezhetünk mint közismert „dugó”-ra. (Nem véletlen Szűcs Jenő már-már vidám kérdése és követelése: „Barátaim, de mik ezek a dugók? Nevezzük néven." - Magyarban ugyanaz a szó jelentheti az eldugulást magát (pl. németül: Stau) és a tárgyat (Korken); ez megnehezíti a gondolkodást. De hát éppen erről volna szó, nemde?) - E. P." Egyszerű történet..., 68-69.

30 Heidegger, Az út a nyelvhez, fordító neve,"...költőien lakozik az ember..." T-Twins, Budapest, 1994, 232.

A gondolkodó emlékezet nyelve / 105