Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

teknősbékák", „mohos lap", „nyíló récék kereszthálózata", „sok kis csurgó, fecseg és locsog"), a fináléban viszont fokozatosan a fogalmi-anyagtalan szintagmák („örökléten át", „ismétli magát", „túlél(i)", „ez a semmi, ez a tünde kép") lendítik egy „rettentő Végtelen" felé a folyamatot.

A különös azonban az, hogy miközben a két regiszter végig több ponton is érintkezik egymással, a zárlat ódái emelkedettségének konvencionális absztrakcióival szemben a nyitány biomateriális regisztere viszont éppen nem a századelő szokványos versnyelvén hívja elő az organikus látvány-tapasztalatot. A vers optikája ugyanis egészen szokatlan módon jórészt a közvetlen, a saját testérzetek konturálha- tatlan és térbeliesíthetetlen mozgásán keresztül érzékelteti a biosz közvetlen, élő jelenlétét:

Partra dong a tó: nagyítóüveghúsa alatt ingó terméskövek dagadnak-fogynak, ahogy éleik szöge a híg kristályban megtörik, szűkül vagy tágul: a dirib-darab roncsok együtt emelik hátukat, torz teknősbékák, a vízzel, amely szabályosan lüktetve futja el mohos lapjukat, aztán lecsorog

A külső érzékelés adatainak az a belső felvételi módja, amely primer organikus tapasztalatként egyfajta „predimenzionális kiterjedés" formájában ismeri feszültség és elernyedés, „a szűkülés és tágulás dinamikáját",62 ebben a versben a - taktilisan elkülönült - saját test tapasztalataként képes az élet kívüliségét is „közvetlen" közelségben evokálni. Ajelenség maga ismeretlen a század első harmadának magyar irodalmában: a Krúdy-elbeszélés nevezetes érzékleti közelsége

62 Hermann Schmitz, Der Leib, der Raum und die Gefühle, Edition Sirius, Bielefeld-Basel, 20092,16-17.

88 / Kulcsár Szabó Ernő